2020. október 31., szombat

EGYÜTT ÉLNI A VÍRUSSAL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MIHÁLYI PÉTER
2020.10.30.


Győzni nem lehet

Jelen állás szerint azoknak a svéd, német és amerikai virológusoknak volt igazuk, akik már a világjárvány kezdetén úgy látták, hogy az új típusú koronavírus nem győzhető le. A belátható jövőben együtt kell élnünk vele, miként több ezer éve (!) együtt élünk háromféle, emberekre is veszélyes influenzavírussal (A‑, B‑ és C‑típus), illetve a már évtizedek óta ismert, ötfajta (régi típusú) humán koronavírussal is. Ha figyelmesen hallgatjuk Macron elnök vagy Merkel asszony beszédeit, észre kell vennünk, hogy hónapok óta már ők is együttélésről beszélnek. Azt mondani, hogy „a vírus legyőzhető”, hogy „együtt sikerülni fog” és hogy „mindenkit meggyógyítunk” stb. – ez alaptalan hencegés csupán.

Nagyon egyszerű a magyarázata annak, hogy ezt az új vírustörzset miért nem lehet sarokba szorítani (vagyis megakadályozni, hogy embereken élősködjön és megbetegítsen): a koronavírusok jól elvannak emlősállatokban, illetve a madarakban is. Köznyelvien szólva, bőven van hova elbújniuk és kisebb vagy nagyobb mértékben alakot váltaniuk, azaz mutálódniuk, akkor is, ha már a Föld közel 8 milliárd lakosa mind átesett a fertőzésen, és így rezisztenssé vált a vírus ezen típusától származó, ismételt megfertőződéssel szemben. Pontosan ez a magyarázata annak, hogy az influenzavírusok is minden évben újratámadnak.

A fentiekből azonban egy drámaian súlyos érdekellentét is adódik. Egy adott populáció esetében – legyen az egy ország vagy akár a Föld egésze – a közös érdek az, hogy az elkerülhetetlen átfertőződési folyamat minél gyorsabban menjen végbe. Másfelől viszont minden egyén (a csecsemőktől az aggastyánokig) és minden csoport (legyen az egy bölcsőde vagy egy egész ország) – abban érdekelt, hogy ő éppenséggel ne kapja el a fertőzést. A már jól ismert pandémiák története ugyanis azt valószínűsíti, hogy a nyájimmunitás eléréséhez most is elegendő lesz, ha 10 szomszédunk közül csak 6 vagy 7 esik át a fertőzésen. Ők, pontosabban a fertőzést túlélők immunrendszere alkotja majd azt a védőhálót, amely elpusztítja a COVID–19 névre keresztelt világjárvány SARS‑CoV‑2 nevű kórokozóját – anélkül, hogy mi magunk is megfertőződnénk...

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.