2020. október 31., szombat

PINOKKIÓ ELTÖRI PÁLCÁJÁT

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Szerző: PARA-KOVÁCS IMRE
2020.10.31.


Éppen egy világjárvány zajlik, és minden ország megpróbál a maga módján küzdeni ellene, túljutni a nehezén, de köztük kevés látja a megoldást Vadászati világkiállításban, az egyetemi autonómia megsemmisítésében, illetve tízszeres áron vett felesleges lélegeztető gépek kiárusításában.


Ideje lenne tisztázni, hogy Orbán Viktor önfeledt és gyermeki konfabulációja járvány-ügyben már a választási kampány része, vagy komolyan azt hiszi, ha azzal áltatja a Kossuth Rádió 46 kirendelt hallgatóját, hogy „Nálunk a helyzet még istenes” viszont „Kész zűrzavar, ami Európában uralkodik.”, akkor megúszhatja a következményeket? Tényleg érdekel a válasz, mert ettől függ a miniszterelnök további megnyilvánulásainak értelmezése, hiszen ha csak kampányüzemmódban fecseg, akkor legalább elképzelhető némi kapcsolata a valósággal, viszont ha elhiszi, amit mond, akkor nagy a baj, hiszen az általa felsorolt, és megítélése szerint Magyarországnál rosszabb helyzetben lévő nyugati államok többségében jobban a halálozási arányok, márpedig a kormány több ízben kijelentette, hogy ez az adat mutatja meg leginkább a védekezés sikerességét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.