2020. október 10., szombat

PUCH LÁSZLÓ PANZIÓJA IS KAPOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁST, NYILVÁNOSAK HEGEDŰS ZSUZSA REPIKÖLTÉSEI

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
- HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.10.09.


24.hu: Orbán falujába és Mészáros-féle kempingre is jut a titokban osztott állami pénzből


Megújult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, 300 milliárd forintos keretösszegű Kisfaludy turisztikai program honlapja, amelyen így az eddiginél is nehezebben követhető a kiosztott állami pénzek sorsa. A közzétett listákban szerepelnek viszont azok a fű alatt hozott „egyedi döntések” alapján történt kifizetések, amelyeket korábban a lap hozott nyilvánosságra.

Mfor.hu: Puch László balatonlellei panziója is százmilliókat kapott az Orbán-kormánytól

Eddig azt lehetett hinni, hogy a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program pályázati nyertesei között csak kormányközeli vállalkozókat, politikusokat lehet találni, de ez nincs teljesen így. Az MSZP volt pénztárnokának és gazdasági háttéremberének cége is 315 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy balatoni panzióra a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

Magyar Narancs: Döntött a Kúria: Hegedűs Zsuzsa reprezentációs költései közadatnak minősülnek

A Kúria döntésének értelmében közadatnak minősül, hogy Hegedűs Zsuzsa hátrányos helyzetűekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott mire költi a havi nettó 920 ezer forintos tiszteletdíján felül neki juttatott havi átlag 136 ezer forintos reprezentációs összeget. Az adatokért a Demokratikus Koalíció indított pert 2017-ben.

Hvg.hu: A külügy százmilliókat fizetett annak a cégnek, amelynek koronatesztjeit át sem vette

780 ezer eurót, azaz durván 280 millió forintot fizetett ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik, koronavírus gyorsteszteket is beszerző cégnek, a Pro Conceptnek úgy, hogy magukat a teszteket a “megváltozott megrendelői igények folytán” nem is vette át. A júniusi szerződésből kiderül, hogy a 280 millió forintot a Pro Concept nem a tesztekért, hanem a “lemondásból és egyéb, a tárolásból eredő költségek (mint a kezelési, szállítási, érkeztetési, stb.)” fejében kapta.

Népszava: Ismét elítélték a Fidesz médiastrómanját

Nem jogerősen másodszor is felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte egy osztrák bíróság Heinrich Pecinát, a Népszabadság bezárásáért nagyban felelős Vienna Capital Partners volt vezetőjét. Az úgynevezett Hypo-ügy három vádlottja egyikeként Pecinát először 2017-ben ítélték 22 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 288 ezer euró pénzbüntetésre csalás miatt. A klagenfurti bíróság most az ítéletet 18 hónap – szintén felfüggesztett – börtönre és 144 ezer euró pénzbüntetésre változtatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.