2020. október 29., csütörtök

SÖTÉTSÉG DÉLBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.10.29.


Nem elég Vidnyánszky baja, a vírust is benyelte, meg még hangja sem volt, amikor Brüsszelnek kellett magyaráznia, mit művel az SZFE-vel. Képeket mutogatott piás üvegekről, amivel azt próbálta demonstrálni, hogy a színészpalánták, tanáraik és az őket kiképző Soros erkölcsi fertőben élnek. Isznak, dohányoznak, és – uram ne hagyj el – talán még a Meseország mindenkié című könyvet is lapozgatják. Ez látszott a képen, meg a nagy, lufiszerű feje, és amikor megtért hozzá a hang is, annyi hallatszott a szájából, hogy baloldal. No most, innentől nehéz volna megmagyarázni, hogy nem ideológiai háború folyik, mert már itt is vagyunk köznapjainkban, ahol a baloldal a mumus, a rézfaszú bagoly, a mitikus gonosz, a megfoghatatlan rontás maga.

Van neki állandó jelzője, miszerint bukott, és ehhez rakosgatják a különféle kiegészítő elemeket, hogy a nemzetére ront, szemkilő, nyugdíjat vesz el és keresztényeket vacsorál. Javaslom a nyájas közönségnek, néha olvasson origót, mert abból világlik ki az ellenoldali szavazó világképe, és nem árt ismerni ellenfelünket, ha le akarjuk győzni őt a viadalban. Ha meg nem egyébért, akkor, hogy jókedvre derüljünk az origón és a többi pár százon, amelyek vegetálnak a baloldali médiafölényben. Ezek sajátos fénytörésben mutatják meg a valóságot, főleg, ha Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szájából jön ki az. A francot sem érdekelné, de ilyenekkel lesz tele aztán a bávatag szavazó feje, és ezért néznek az emberre olyan ostobán a kocsmában.

Nacsa szerint a baloldal most meg sértegeti a magyar embereket, támadja őket, lenézi a kétkezi munkásokat, vidékieket és nyugdíjasokat, és Nacsa fogalmazásában Gyurcsányné tesz most ilyet. Sőt, a migránsok előtt pedig megnyitná a kapukat, mint valami teremőr vagy cerberus. Az ilyen megfogalmazások után az ember szívesen föltenné a kérdést, hogy Nacsáné őnagysága hogy van, szült-e már eleget, de ez túl személyes volna, míg, ha azt mondom, ez a Nacsa hülye, azzal csupán diagnosztizálok, akárha doktor House és csapata. „Gyurcsányék céltábláján” azért vannak ott most a kétkezi munkások, mert kijelentették, hogy a NER rabszolgamunkára épül, ami ellen jó volna tenni oktatással, ilyesmivel.

Nacsa szerint ez sértegetés a baloldali politikusok részéről, és az ilyen sötétség ellen nincs mit tenni. Olyan mértékben árad a homály a komplett NER elitből, hogy igyekvésünk már csak annyi lehet, ez az ordas fekete luk ne szippantson magába. Abban a tébolydában, amit ezek itt delirálnak, az a legfőbb feladat, hogy az ember valahogyan megőrizze a józan eszét, de ez nehéz feladat. És nem is önmaga miatt bántó ez, hanem a tudat miatt, hogy a védtelen sokaság fejében ez rögzül, amit agymosásnak is lehetne nevezni, egy Nacsától viszont nem az. Érezni lehet, hogy amit mond, azt a lehető legőszintébb meggyőződéssel mondja, ő az elmúlt tíz év terméke, és ilyen készségekkel meg képességekkel parádézik, mint frakciószóvivő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.