2020. november 20., péntek

11,5 MILLIÁRDBA KERÜLT A COVIDOS KONZULTÁCIÓ, OFFSHORE-HÁTTERŰ CÉGTŐL BÉREL BUSZOKAT A BKV

ÁTLÁTSZÓ / HETI MUTYIMONDÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.11.20.


Telex: 11,5 milliárd forintba került a koronavírusos nemzeti konzultáció


9 579 490 978 forint volt a nyári, a koronavírussal és a gazdaság újraindításával kapcsolatos nemzeti konzultáció kampánya, ehhez jött még a levelek gyártása és postázási költségei – írja Facebook-oldalán Kassai Dániel. A pestszentlőrinci független (kiugrott LMP-s) önkormányzati képviselő közadatigénylésben kérte ki a költségeket a Miniszterelnöki Kabinetirodától.


Hírklikk: 11 millió forintért dolgozik Gyurta Dani Szijjártó minisztériumának

A lap adatigénylése nyomán idén másodjára tette közzé szerződéses partnereinek listáját a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amiből kiderül például: Gyurta Dániel egykori úszó ebben az évben 11 millióért dolgozik a tárcának, a Design Terminál pedig 52 milliót kapott az űrtechnológia fejlesztésére.

Mfor.hu: Ciprusi offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV


A használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást még a koronavírus-járvány első hullámának idején bonyolították le, de az eredményre csak a napokban derült fény. A nyertes kiléte nemcsak első, de sokadik ránézésre is meglepő: a CR-Facilities Zrt.-t idén május 11-én alapították és pontosan 7 nappal azelőtt, május 18-án jegyezte be a cégbíróság, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. A cégnek három tulajdonosa van, amiből az egyik egy ciprusi bejegyzésű offshore-vállalatban végződik.

Szabad Európa: Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra

A Szabolcs-megyei Magy az a falu, ahol egy egész településrész tűnt el a térképről az elmúlt néhány évben. Tíz éve nincs focicsapat sem a faluban, de közben pályázaton mégis nyertek csaknem 7 millió forintot sportöltözőre. 2015-ben még egy kisbuszra is pályázott a Magy SE, nyertek is, csakhogy akkor már 5 éve nem volt egyetlen sportolójuk sem.

HVG.hu: A fideszes polgármester nem adná a Ménesbirtoknak a kastélyukat, de nem kérdezték

Szabadkígyós polgármestere a sajtóból tudta meg, hogy a felújítás után viheti az állami Ménesbirtok a kastélyt. Balogh József levelet írt a békési parlamenti képviselőknek, hogy segítsenek megakadályozni, hogy elvegyék azt tőlük. „Ezzel az erővel Koszovóhoz is csatolhattak volna bennünket” – utalt a békési polgármester arra, hogy turisztikai szempontból a település mindig Békéscsabával és Gyulával közösen tervezett, hiszen ezektől 5-10 kilométerre van Szabadkígyós, míg Mezőhegyesig 52 kilométert kell autózni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.