Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.11.10.
Látszólag hasonló külpolitikai üzenetek ezek, mindkettő arról szól, hogy Amerika legyen a csúcson, a többiek meg mögötte. Mégis, más módszerről szól a két szlogen.
Trump csak nyerni akart, osztozni nem
Trump a bezárkózás politikáját hirdette meg, aminek a lényege, hogy az USA nem avatkozik olyan ügyekbe, amitől nem vár közvetlen hasznot. Így például nem utasítgat rendre elvi alapon önkényeskedő vezetőket, és nem vesz részt olyan nemzetközi szervezetekben, amelyektől nem várhat anyagi előnyöket.
Az egyik leglátványosabb fordulat az amerikai külpolitikába az volt, hogy Trump pénzt akart kérni azoktól az országoktól, ahol amerikai katonák állomásoznak, például Dél-Koreától és Lengyelországtól. Mintha Washingtonnak nem volna érdeke, hogy ott vannak a katonái, és védelmi pénzért vállalná csak a környékbeli ellenség (Észak-Korea, Oroszország) elrettentését. Trump számos kereskedelmi szerződést is felmondott, tárgyalásokat szakított meg, és folyamatosan büntetővámokkal fenyegette az USA olyan hagyományos szövetségeseit, mint például az EU vagy Kanada.
Biden szerint a bezárkózás rosszat tett az USA nagyhatalmi státusának, és azt ígérte, hogy a régi szövetségesekkel barátságosabb lesz, a riválisokkal pedig keményebb, és Amerikára újra számíthatnak a liberális demokráciát hirdető országok, és ismét tarthatnak Washingtontól az önkényeskedők.
Ez a változás a gyakorlatban mit jelenthet majd? Hogy erről fogalmunk legyen, elolvastuk Biden külpolitikai elemzését, amit tavasszal írt a Foreign Affairs című lapba, és aminek rövidített változata a hivatalos külügyi programja a kampányoldalán; meghallgattuk a Brookings Institute szakértőinek hétfői előadásait, amit az Obama-kormány külügyi és védelmi államtitkárai tartottak; illetve elolvastuk a New York Times elemzését, amiben Biden kampányának külpolitikai tanácsadói mondták el, hogy mi várható...
Trump a bezárkózás politikáját hirdette meg, aminek a lényege, hogy az USA nem avatkozik olyan ügyekbe, amitől nem vár közvetlen hasznot. Így például nem utasítgat rendre elvi alapon önkényeskedő vezetőket, és nem vesz részt olyan nemzetközi szervezetekben, amelyektől nem várhat anyagi előnyöket.
Az egyik leglátványosabb fordulat az amerikai külpolitikába az volt, hogy Trump pénzt akart kérni azoktól az országoktól, ahol amerikai katonák állomásoznak, például Dél-Koreától és Lengyelországtól. Mintha Washingtonnak nem volna érdeke, hogy ott vannak a katonái, és védelmi pénzért vállalná csak a környékbeli ellenség (Észak-Korea, Oroszország) elrettentését. Trump számos kereskedelmi szerződést is felmondott, tárgyalásokat szakított meg, és folyamatosan büntetővámokkal fenyegette az USA olyan hagyományos szövetségeseit, mint például az EU vagy Kanada.
Biden szerint a bezárkózás rosszat tett az USA nagyhatalmi státusának, és azt ígérte, hogy a régi szövetségesekkel barátságosabb lesz, a riválisokkal pedig keményebb, és Amerikára újra számíthatnak a liberális demokráciát hirdető országok, és ismét tarthatnak Washingtontól az önkényeskedők.
Ez a változás a gyakorlatban mit jelenthet majd? Hogy erről fogalmunk legyen, elolvastuk Biden külpolitikai elemzését, amit tavasszal írt a Foreign Affairs című lapba, és aminek rövidített változata a hivatalos külügyi programja a kampányoldalán; meghallgattuk a Brookings Institute szakértőinek hétfői előadásait, amit az Obama-kormány külügyi és védelmi államtitkárai tartottak; illetve elolvastuk a New York Times elemzését, amiben Biden kampányának külpolitikai tanácsadói mondták el, hogy mi várható...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.