2020. november 16., hétfő

ELNÖKVÁLASZTÁS AMERIKÁBAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BEREND T. IVÁN
2020.11.13.


Négy év előzmény. Donald Trump megválasztása 2016‑ban meglepetés volt (még számára is). Elnöksége már nem, hiszen uszítással, a bevándorlás elleni falépítés programjával kezdte. Mint 2016‑os hírhedt kampánybeszédében mondta: „a mexikóiak nem barátaink. Kábítószert és bűnözést hoznak az országba. Megerőszakolják a nőket.” Ugyancsak bejelentette a muszlimok beutazásának teljes betiltását (de ezt nem valósította meg). Ez felélesztette a lakosság egy részében mélyen ülő rasszizmust, és mozgósította az Amerika és a fehér ember felsőbbrendűségét hívő lakosságot. Az úgynevezett „rozsdaövezet” – bezárt bányák, acélművek elkeseredett munkásai – Pennsylvaniában, Ohióban, Michigan és Wisconsin államokban ugyancsak a mindent ígérő Trumptól remélték a változást, mögé álltak, s végül egy összefogott jobb‑ és baloldal, a szavazók 46 százaléka beemelte őt a Fehér Házba. E tömeg nagy része ki is tartott mellette, részt vett a hetente‑kéthetente rendezett „választási” nagygyűlésein. A négy év alatt, amit a Fehér Házban töltött – az eddigi amerikai elnököktől eltérően –, soha nem tekintette magát az egész nép, hanem csak választóbázisa elnökének, hozzájuk beszélt, miközben a „demokrata csőcseléket” emlegette. Elnöksége szélsőségesen polarizálta az amerikai társadalmat, amelynek fele mára ellenségnek ítéli a többi amerikait.

Legfőbb elnöki teljesítménye másik programjával, a gazdagok felső rétegét (magát is beleértve) tovább gazdagító adócsökkentéssel függött össze. Az adócsökkentés a középosztályt alig érintette, de mérsékelve a vállalkozások adóját kétségtelenül nagyobb lendületet adott a gazdaságnak, mely a négy év során évi átlagban 2,5 százalékkal növekedett – kicsit gyorsabban, mint Obama elnöksége idején (2,3 százalék), és csökkentette a munkanélküliséget (a 2016‑os 4,9 százalékról) 3,7 százalékra. Ez volt elnökségének legfőbb teljesítménye, s az elnökválasztások tanúsága szerint a lakosság ennek alapján szavaz. A jó gazdasági működéshez hozzájárult a regulációk sok szempontból negatív lebontása is, hiszen többek között a banki spekulációt és a légszennyezést korlátozó szabályozást szüntette meg. Mindvégig – sikertelenül – megpróbálta felszámolni az elődje által bevezetett, hozzáférhető egészségügyi ellátás rendszerét, ami tízmillióknak biztosít orvosi ellátást. Hadjáratot folytatott a szabad sajtó ellen, „hamis híreknek” bélyegezve az igazság közlését. A szokástól eltérően Trump nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni adóbevallási dokumentumait. Mint később a sajtó közzétette, a multimilliárdos Trump 2016‑ban és 2017‑ben is csak $750‑$750 (!) jövedelmi adót fizetett, s az elmúlt 15 évből 10‑ben egyáltalán semmit, miközben csupán Ivánka leányának „konzultánsként” évi közel $750 000 fizetést adott. Egy átlagos amerikai család kereken évi $75 000 jövedelemmel közel $9000 federális jövedelmi adót fizet, s egy jobb jövedelmű középosztálybeli család $20–30 000‑t. Az angol Guardian című napilap írta 2020 őszén: „most már tudjuk, miért nem hozta nyilvánosságra adóbevallását Trump. Adócsalása nemzeti szégyen.”

A négy év során Trump módszeresen ásta alá a demokráciát...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.