2020. november 16., hétfő

MEKKORÁT DRÁGULT A KGFB? ATTÓL FÜGG, KINEK! - SZÁZFÉLE KEDVEZMÉNY VEHETŐ IGÉNYBE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2020.11.16.


Még a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) sem vállalkozott arra, hogy megbecsülje, átlagosan milyen mértékben változtak annak az 1,1 millió járműnek az autóbiztosítási díjai, amelynek a szerződése az év végével változtatható. Az viszont már kiderült, hogy akinek nincs kgfb-je, naponta 560-1210 forintot kell fizetnie.

Két hete tart csendesen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) egykor hatalmas hírverést kapott kampánya. Nem csak azért lehet az idei évfordulós váltási időszak visszafogott, mert mindössze 1,1 millió autót (közülük 636 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi) érint. Úgy tűnik, a díjak változása sem igazán egyértelmű.

A Netrisk korábban arról tájékoztatott, hogy a vártnál aktívabban indult az év végi kötelezőkampány. Azok díja pedig, akik az első napokban náluk kötöttek új szerződést, 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A CLB biztosítási alkusz cég, sőt maga a MABISZ szakértői is előzetesen úgy becsülték, hogy az év végi váltók mintegy 10 százalékos drágulással lesznek kénytelenek szembesülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.