2020. november 8., vasárnap

TÁJKÉP CSATA UTÁN: BIDEN AZ ELEKTOROKNÁL, TRUMP ÖNMAGÁNÁL NYERT

HVG360
Szerző: NAGY GÁBOR
2020.11.08.


Túllépte a 270 elektoros határt magyar idő szerint szombat estére a demokrata Joe Biden, aki így az USA 46. elnöke lehet. A hivatalban lévő republikánus Donald Trumpnak a bírósági út maradt, ám az választási szabálytalanságokra utaló bizonyíték nélkül zsákutca lehet. A HVG szakírója, Nagy Gábor elemzése.

Helyi idő szerint szombat délután az USA több városában az utcára özönlöttek az emberek, de nem azért, amitől mindenki félt: nem tüntetni, hanem ünnepelni. Mépedig röviddel azután, hogy bejelentették: Joe Biden volt demokrata szenátor és alelnök a hivatalos eredmények szerint begyűjtötte azt a 270 elektort, ami a többséget jelenti számára az elnök személyéről döntő 538 fős testületben. Ezzel Biden lehet az USA 46. elnöke, az indiai és jamaicai szülőktől származó Kamala Harris pedig az első színesbőrű női – és egyáltalán: női – alelnöke. Trump pedig a harmadik elnök lehet a második világháború óta, akit megválasztottak az első mandátumára, s indult az alkotmány által engedélyezett másodikért, de kudarcot vallott. Előtte ez a demokrata Jimmy Carternek (1980) és a republikánus idősebb George Bushnak (1992) nem sikerült.

Biden elnökké választását tényként közölte az amerikai sajtó, beleértve a Fox News konzervatív hírcsatornát is, amely soha nem titkolta, hogy Trumpnak szurkol (ahogyan a skála másik oldalán a liberális MSNBC sem azt, hogy Bidennek). Egy ember nem fogadta ezt el, és ez maga az elnök, akitől egyelőre hiába várják, hogy kiálljon a kamerák elé, s elismerje a vereségét. Ehelyett Twitteren üzente a híveinek, hogy ő nagy győzelmet aratott, s még nem tett le arról, hogy bírósági úton támadja meg az eredményt több szövetségi államban is, ahol az előnyét postai szavazatok fordították hátrányba, s adták oda az elektorokat Bidennek. Aki a változások apró, ám annál fontosabb jeleként nem Twitteren kürtölte világgá győzelmét, hanem ódivatú közleményt adott ki, amelyben az amerikai demokrácia győzelmét ünnepelte a magas részvételi arányú választással, és az ország egységének helyreállítására, a sebek begyógyítására sürgetett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.