2020. november 22., vasárnap

TITKOLJÁK, HOGY MEKKORÁT KASZÁLTAK EDDIG A RAKTÁRKONCERTEKEN A NER KEDVENC VÁLLALKOZÓI

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2020.11.22.


A koncertek nemcsak a nehéz helyzetbe került művészeket segítik, hanem a legfelsőbb körökbe bekötött alvállalkozókat is. Bár közpénzről van szó, a köznek csak a finanszírozásig van köze hozzá.

KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

Hétfőtől elérhetők az 5 milliárdból szervezett raktárkoncertek

Hiába szólította fel adatközlésre az állami Antenna Hungária Zrt.-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy korábbi, hasonló ügyben, a cég a raktárkoncertekkel kapcsolatban nem hajlandó elárulni, pontosan mennyit fizettek, fizetnek az alvállalkozóiknak. Márpedig ez lényeges kérdés egyebek mellett azért is, mert ezek a vállalkozások olyan emberek kezében vannak, akik sok szállal kötődnek a legmagasabb kormányzati körökhöz.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a kabinet augusztusban jelentette be, hogy a koronavírus miatt nehéz helyzetben lévő zenekarok, előadóművészek megsegítésére 5,3 milliárd forint állami pénzből raktárkoncerteket szerveznek. Hogy ebből mennyi ment a zenekarokhoz, előadóművészekhez, illetve mennyit vitt el a szervezés, az előadások rögzítése, a helyszín, az utómunka, illetve egyéb járulékos költségek, az még most sem világos.

Az 5,3 milliárd forintból egy nettó 3,56 milliárd (bruttó 4,5 milliárd) forintos keretszerződés (.pdf-ben itt találja) jutott az Antenna Hungáriának, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) augusztus közepén írták alá a kontraktust a raktárkoncertek kommunikációs és rendezvényszervezési feladataira. Mivel keretmegállapodásról van szó, egyelőre biztosan annyit lehet tudni, hogy az MTÜ nettó 2,49 millárd forint elköltését biztosan vállalta az Antenna Hungáriánál, illetve az állami cégen keresztül a NER befolyásos szereplőinél.

A történetben ugyanis van egy csavar: elsőre úgy tűnhet, hogy az állam egy állami céget bízott meg a méregdrága munkával, ez azonban csak részigazság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.