2020. december 21., hétfő

„AZT MONDTUK NEKIK, A JÓLÉT MAJD LECSOROG”: KIDERÜLT, HOGY A GAZDAGOK ADÓCSÖKKENTÉSÉVEL CSAK ŐK MAGUK JÁRNAK JÓL

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2020.12.21.


Egy új tanulmányból kiderül, hogy a hiába szokás úgy eladni a gazdagok adóinak csökkentését, mint ami a teljes gazdaságot felpörgeti és munkahelyeket teremt, valójában inkább csak a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli.


A vagyoni egyenlőtlenségek kérdése évek óta népszerű téma a kutatók, újságírók, művészek és kocsmafilozófusok körében, talán mert a 2010-es években több olyan világtrend is felbukkant – a populizmus előretörésétől a középosztály sorvadásán át a globális hatalmi átrendeződésekig –, amelyre kézenfekvő magyarázatot lehet adni ebből a nézőpontból. A társadalomtudományos térfélen nagy karriert futott be többek között Thomas Piketty Tőke a 21. században című munkája, vagy Branco Milanovic elefántábrája, amely azt mutatja meg, hogyan változott a világnépesség bevétele az egyes jövedelmi tizedekben a hidegháború vége óta. (Röviden: a legjobban a nagyon gazdagok jártak, de magukhoz képest feljöttek a legszegényebbek is, a fejlett országok középosztálya viszont a saját korábbi állapotához mérten csak küszködik.)

A szakirodalom alapvető megállapítása, hogy a második világháborút követő években a fejlett gazdaságokban az egyenlőtlenségek csökkentek, aztán nagyjából a nyolcvanas évektől a trend megfordult, és felső rétegek jövedelme elkezdett elszakadni a társadalmi többi részéétől. Különösen igaz ez az angolszász országokra, ahol a legtisztább formájában bontakozott ki a tőke jövedelmezősége és a szabad mozgása és előtti akadályok lebontását célzó politika.

Az ezt támogató eszmerendszer egyik fontos eleme leszivárgó jövedelem elmélete (trickle down economics), amely szerint végső soron mindenki profitál abból, ha a gazdagokat támogatja az állami gazdaságpolitika
i

(tipikusan adókedvezményekkel), egyrészt mert ez még több munkára motiválja a jól keresőket, másrészt mert a náluk maradó sok-sok plusz pénzt ők úgyis elköltik vagy befektetik, ettől növekszik a gazdaság, munkahelyek jönnek létre. A leszivárgás-elmélet rendre előkerül a politikusok érvelésében, ha a felső jövedelmi rétegek vagy a vállalati nyereség adóját csökkentik – annak ellenére, hogy bár már legalább negyven éve alkalmazzák, igazából nincsenek meggyőző bizonyítékok arra, hogy valóban működik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.