2020. december 12., szombat

„BALKÁNI MUTYIMOCSÁR” – MENNIE KELL A BALATON-ROMBOLÁSRÓL BESZÉLŐ INTÉZETVEZETŐNEK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2020.12.06.


„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenc olvasóink előtt nem ismeretlen: ő volt az, aki lapunkban hónapokkal annak kitörése előtt előrevetítette a világjárványt. A hálózatkutató biológus intézetét a minap leválasztották a kutatóközpontjáról, ám szerinte hazugság, hogy a nemzetközi láthatóság érdekében. Az ugyanis elmondása szerint éppen az elmúlt másfél évben kezdett kialakulni Tihanyban, s ez kap most mélyütést. Jordán szerint nem lehetett jó pont, hogy többször felszólalt a tó tönkretétele, azaz a „betonbiznisz” ellen, de interjúnkban beszél arról is, hogy felbukkantak azok, „akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni”. A kutató még nem tudja, a „nemzeti nagytőke” tényleg lecsap-e majd a meseszép ingatlanra, az átalakítást vezénylő Maróth Miklósról viszont úgy véli: teljesen alkalmatlan arra, hogy országos kutatóhálózatot irányítson...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.