2020. december 15., kedd

EGY SEMJÉN GYEREKKORA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.12.15.


„A magánéletben mindenki azt csinál, amit akar, de ebből nem formálhat politikát.” – Ez a mára adott semjéni tételmondat, illetve ennek toldásai, cifrázásai és más szakrális kurvaságok szenteltvízzel locsolgatva. Semjén, úgy is, mint KDNP elnök, és másrészt pedig, mint miniszterelnök-helyettes, tehát egy bazi nagy kisember, mint porbafingó óriáshangya mutatta meg a feje mélyit tegnap. A Marianna-árkát és még annál is lejjebb. Hallván őt föltettük az obskúrus kérdést, hogy hát hülye ez, és láttuk, tapasztaltuk, az szegény, de egészen. És most in medias res.

Képzeljük el közös erővel a klottgatyás pici Semjént, aki 1971-ben vadászati világkiállításon jár, és tátott szájjal nézi a neki csodát. Már ebben a pillanatban megfogalmazódik benne életének egyetlen célja, hogyha nagy lesz, házi rénszarvasokra lövöldöz, belovagol Kézdivásárhelyre pörge kalapban, és imádja az urat. Ez a háromság Semjén élete. Hogy a teremtő mikor érintette meg őtet, azt momentán nem tudjuk, viszont a vér szaga 1971-ben, mert, mint beszámolt róla, akkor járt – klottgatyában – vadászati világkiállításon, ami máig hatóan megérintette a kicsi kis lelkét.

Olyannyira, hogy felcseperedve rendez magának egyet ötven milliárdért. Erről és még sok másról adott számot a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes az országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt, akik biztosan nem kérték, hogy előadja a gyerekkorát, de, ha ez indoknak megteszi, hogy miért cseszi az adófizetők pénzét a hobbijára, akkor biztosan jól volt ez így. Ám csak úgy elábrándozásilag, ha a ’69-ben megrendezett Woodstock csapja meg a bimbózó semjéni lelket, akkor most mit rendezne kies hazának, na, az lenne a delikát. Vagy lehetne fokozni a mókát, de minek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.