2020. december 31., csütörtök

ÉVTIZEDZÁRÓ

168 ÓRA
Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
2020.12.31.


Próbáljunk meg így az évtized végén – nem, még nincs húszas évek, az majd csak januártól, tízes számrendszer van, most fejezzük be épp a tízes éveket – számot vetni azzal, mi is történt velünk ebben a dekádban személyesen és közösségileg. Ha szerencsétlenségünkre magyarnak születtünk, akkor ezt az évtizedünket – még nagyobb szerencsétlenségünkre – a Fidesz és egyszemélyi vezére dominálta, és egy nagyon szűk fideszfeudális oligarcharéteget leszámítva 

mindenki igen nyomorultul megszívta, közmunkástól konzervatív egyetemi tanárig.

Az aknamunka korábban kezdődött. 2006-ban úgy vesztett a Fidesz választást, első ízben a szabad választások bevezetése óta, hogy a korábbi szocvezetés folytathatta a kormányzást, de az őszi zavargások megszervezésével a Fidesz kreált kettős hatalmat, mint a bolsevikiek 1917 februárja és októbere között Kerenszkij ellenében. Mindenki tudta, ha nagyon el nem baltázzák, Fideszék jönnek a következő körben, ami olyan borzalmas lesz, mint az „Orbán–Torgyán-kofferkormány” 1998–2002 között, csak rosszabb, éhesebb. Egy farkascsorda, kiéhezett toportyánférgek siserahada, amely semmi másra nem vár, mint hogy kirabolja az országot.

Először a hatalom hosszú távú megingathatatlansága volt a fő kérdés. A mostanában elhíresült, bár már akkor is ismert Szájer képviselő és jogtudor ide-oda vonatozgatott Brüsszel és Strassbourg között, vonatozásait nem ismerkedésre használta fel, hanem alkotmányt írogatott iPaden. Alkotmánynak nevezni nem merték, talán féltek a „tákolmány” rímpártól, Alaptörvénynek gúnyolják, gránitszilárdságúnak, amelyet eddig évente több mint egyszer módosították.

Nekifutottak a médiatörvénynek nevezett dolognak, itt kezdődnek az én tízes éveim: 2011 januárjában az Európa Parlament meghallgatást tartott a magyar médiatörvény kapcsán, ha jól emlékszem Renate Weber román MEP (PNL) hívta össze. Majtényi László (EKINT) és Haraszti Miklós (ex-SZDSZ, ex-EBESZ) voltak a referátorok, illetve Konrád György küldött videoüzenetet, Fischer Ádám karmester és e sorok írója voltunk a koreferátorok. Jelen volt az akkori magyar sajtó Lovas István vezényletével és a korábban jó nevű londoni fideszes, Schöpflin György próbálta meg viszonylagos sikerrel széttrollkodni az eseményt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.