2020. december 22., kedd

KARÁCSONY GERGELY: „HOVA HÁTRÁLJUNK MÉG, OTT VAGYUNK A SZAKADÉK SZÉLÉN”

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2020.12.22.


Nagyobb interjút adott az RTL Klubnak Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A beszélgetés első felében a kormány döntéséről volt szó, melynek értelmében jövőre megfelezik a kisebb és közepes vállalatok iparűzési adóját.

Karácsony ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ezt a döntést továbbra sem tudják elfogadni. Hogy pontosan mekkora bevételkiesést jelentene ez a fővárosnak, azt még nem is látni világosan, hiszen a döntéssel kapcsolatos jogszabályok még nem születtek meg, egyelőre a miniszterelnöki bejelentésre lehetne csak támaszkodni. Kérdés például, hogy honnan számít közepesnek egy vállalat, hiszen ez jelentősen befolyásolhatja, hogy mekkora összegről van szó.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy mivel az iparűzési adó a vállalatok adóterheinek csak nagyon kis részét, 1 százalékát teszi ki, ráadásul csak a nyereség után kell fizetni, így nem lehet arról beszélni, hogy ez az intézkedés segítene a bajba jutott vállalatoknak. Ugyanakkor az önkormányzatoknak nagyon komoly érvágás. Mint fogalmazott, úgy számolnak, hogy 15-20 milliárd forintnyi kiesést jelenthet a döntés a Fővárosi Önkormányzatnak, és nagyjából ugyanennyit a budapesti kerületeknek is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.