2020. december 19., szombat

KARÁCSONY: ORBÁN AZ ÖNKORMÁNYZATISÁG KIVÉGZÉSÉT JELENTETTE BE

TELEX
Szerző: JANECSKÓ KATA
2020.12.19.


„Hát akkor ez kész, ennyi volt. Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését”


– reagált Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán arra, amit Orbán Viktor a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként bejelentett szombaton. Az intézkedéscsomag egyik eleme, hogy a kis-és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját (amelyről itt írtunk részletesen) január elsejétől a felére csökkentik.

Karácsony szerint „az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja”, és „a megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot”. A főpolgármester szerint ez a lépés másfelől a vállalkozásoknak sem jelent érdemi segítséget, mert az adó mértéke alacsony, és egyébként is bevétel alapján kell fizetni, ami azt jelenti, hogy aki bajban van, kevesebbet fizet.

„Ennek a miniszterelnöki bejelentésnek semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, ennek a cinikus hatalmi politizáláshoz van köze csak” – írta Karácsony, aki szerint

a Fővárosi Önkormányzat számára például az iparűzési adó megfelezése nagyjából egy Lánchíd árának elvételét jelenti, akkora kiesést, amennyiből a közvilágítást, a köztisztaságot és a zöldfelületek fenntartását fizetik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.