2020. december 2., szerda

KORDONNAL ZÁRTA EL A RENDŐRSÉG A KORMÁNYTAGOKAT A SZÁJERRŐL KÉRDEZŐ ÚJSÁGÍRÓKTÓL

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2020.12.02.



Miután az operatív törzs szerdai ülését kivételesen nem a Belügyminisztériumban tartották, a sajtónak esélye sem volt Orbán Viktor miniszterelnököt megkérdezni a Szájer József vasárnap lemondott fideszes EP-képviselő körül kibontakozó botrányról – írja a HVG. A mai kormányülés viszont az eddig megszokott módon a Karmelita kolostorban került megrendezésre, ahol több stáb is várta az érkező kormánytagokat, hogy feltehessék kérdéseiket a közérdeklődésre számot tartó ügyben.

A HVG és a Telex videós tudósításából is kiderül, hogy az újságíróknak mindössze két politikust, Varga Judit igazságügyi minisztert és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest sikerült megkérdezni a Karmelita előtt, ezt követően azonban a rendőrség védett személy érkezésére hivatkozva kordont állított fel a bejárat előtt, a sajtó pedig csak ezen kívül tartózkodhatott.

A rendőrök azt mondták, az újságírókat nem korlátozzák, csak arrébb küldik, erre kaptak parancsot, amit teljesíteniük kell, arról pedig nem adhatnak ki információt, hogy a szóban forgó védett személy mikor érkezik és meddig tartózkodik az épületben. Ezt követően a sajtó munkatársai kb. 50 méteres távolságból voltak kénytelenek elüvölteni kérdéseiket a szolgálati autókból éppen kiszálló kormánytagoknak, válasz azonban nem érkezett egyiktől sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.