2020. december 1., kedd

KÖZPÉNZBŐL CSINÁLTAK EXKLUZÍV BENTLAKÁSOS KOLLÉGIUMOT ORBÁN GÁSPÁR JOGÁSZ BARÁTAINAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SARKADI NAGY MÁRTON
2020.11.30.


Végső soron az államtól ered az a 61,5 millió forint, amiből Orbán Gáspár alapítványa finanszírozza a JÖSz nevű szakkollégium épületének felújítását és működtetését. Az évente maréknyi joghallgatóval bővülő szervezetnek a miniszterelnök fia is alapító tagja volt. A kiválasztott kevesek exkluzív körülmények között élhetnek Budapest belvárosában, az ELTE épületében, ahol az Art Deco kávézóban az alapítvány cégének dolgozói szolgálják fel a Henessy konyakot.


Szerencsésnek mondható az a nyolc-tíz joghallgató, akiket az ősz során felvettek a Joghallgatók Önképző Szervezetébe (JÖSz). A szakkollégisták exkluzív körülmények között élhetnek Budapest szívében, ahol a JÖSznek kávéháza is működik („enteriőrjében a magyar kultúra jegyei és az Art Deco vonalvezetése által inspirált letisztult formái keverednek” – írja magáról a kávézó).

A Szerb Antal utcai épület kipofozásának és működtetésének több tízmilliós cechét végső soron az adófizetők állják. Az állami pénz csavaros úton, több közvetítőn keresztül érkezik a szakkollégiumhoz, amelyhez Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia több szálon is kötődik.

A kiválasztott kevesek az állami vagyonhoz tartozó belvárosi ingatlanban, állami pénzből élhetnek sokak számára elképzelhetetlen színvonalú körülmények között. A JÖSz szakkolijában az alumninak is külön szint jut, tehát már végzett jogászok számára is vonzó az a lakhatás, amit az egyesület az adófizetők pénzén tud biztosítani.

A Joghallgatók Önképző Szervezetét 2012 februárjában alapította Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia, aki akkoriban az ELTE-ÁJK jogászhallgatója volt. A mindaddig diákszervezetként működő egyesületet tavaly minősítette szakkollégiummá az Oktatási Hivatal. Jelenleg ELTÉ-s vagy pázmányos joghallgatóként lehet felvételizni az összesen hetven-nyolcvan tag közé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.