2020. december 26., szombat

MAGYARORSZÁG: TÍZ ELLOPOTT ÉV

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.12.26.


...A 2010-ben hivatalba lépő második Orbán kormány a 2008-as gazdasági világválságot követő megszorító hazai gazdaságpolitikának köszönhetően került kétharmaddal hatalomra, ezért az egymillió munkahely mellett, a másik vonzó hívószó az volt, hogy nem lesznek megszorítások. Merthogy a Fidesz – szemben a szocialista kormányokkal – nem vesz el az emberektől. És közvetlen, szabad szemmel is látható megszorítások tényleg nem voltak, mert a Fidesz látványosan ügyelt arra, hogy az emberek zsebében kotorászó kezek közvetlenül még véletlenül se a Fideszben végződjenek. Helyette harcot hirdettek a bankok ellen, amelyek aztán a kieső jövedelmüket az emberektől szerezték vissza. Nem sokkal ezután a multik is az „embereken” hajtották be, amit a kormány adó formájában elvett tőlük.

Volt még egy fontos és vonzó ígéret: az államadósság csökkentése. Kezdetben jöttek is az eredmények, – kipateroltuk az IMF-et, bár gyakorlatilag azóta sem derült ki, hogy milyen áron – a számok, ha nem is nagyon látványosan, de kétségtelenül javultak. Számokról beszélünk és nem a valódi adósságról. Merthogy Orbán Viktor és kormánya azt elfelejtette a magyar emberek orrára kötni, hogy az ellenzék által sokat bírált letelepedési kötvények valójában hitelfelvételt jelentenek, Paks II orosz hitelből épül, nem beszélve a Budapest-Belgrád vasútvonalról, amely mögött viszont kínai bankok – nem ajándékba, hanem kamatos kölcsönbe adott – pénze van. Nem kevés: mintegy 700 milliárd forint.

Orbánnak azt a 2010-ben tett ígéretét, miszerint két hét alatt felszámolják a bűnözést, épeszű ember már akkor sem vette komolyan. De volt egy ennél életszerűbb ígérete a 2010-ben hatalomra került és azóta regnáló kormánynak, miszerint elűzik az oligarchákat. Néhány oligarchát valóban kiszorítottak a húsos fazék mellől – elsősorban azokat, akik nem Orbán és a Fidesz tenyeréből ettek. Hívtak helyettük viszont másokat falatozni, Mészáros Lőrincet, Tiborcz Istvánt, Garancsi Istvánt, néhai Andy Vajnát.

Idővel aztán kiderült, hogy a Fidesznek fogalma sincs, hogyan kellene az országot kormányozni. Pedig, a sokszor felemlegetett „elmúlt nyolc év” alatt lett volna lehetőségük, hogy kitalálják, mihez kezdjenek az egészségüggyel, az oktatással, a tudománnyal, kultúrával, vagy éppen a szegénységgel. Egyszóval: Magyarországgal. De Orbán és a Fidesz az ellenzékben töltött időt nem ezzel töltötték, hanem végig azon agyaltak, hogyan tudják a hatalmat megszerezni, majd megőrizni az idők végzetéig. Ezért kellett elfoglalni a hatalmi ágakat, beszántani a kormánytól független sajtót, megszállni az ügyészséget, megkörnyékezni a bíróságokat, bábbá tenni az alkotmánybíróságot.

Mint cikkünk elején említettük, tíz évvel ezelőtt Orbán és a Fidesz más országot ígért a magyaroknak. Talán ez volt egyetlen ígéretük, amelyet maradéktalanul megtartottak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.