2020. december 5., szombat

NEM MARADT MÁS HÁTRA, MINT SZABADSÁGHARCOLNI, ÖKLÖT RÁZNI, HEPCIÁSKODNI, HAZUDOZNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.12.05.


Csodával határos jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem győzöm kapkodni a fejemet, úgy felgyorsultak az események ebben a bizonyos Mészáros nevére íratott országban, ahol miközben bérből, fizetésből és még véletlenül sem lopásból és hatalommal való visszaélésből tengődő embereket, családokat, vállalkozásokat tesz tönkre a járvány, a miniszterelnöki famíliának úgy épül a csilliárdos majorsága Hatvanpusztán, hogy a csávó nem is foglalkozik üzleti ügyekkel. Ennek ellenére a goromba pereputtya valahogy mégis közpénzből milliárdos lett, miközben ő meg a kincstári vagyonnyilatkozatát nyomja a pofánkba évek óta, amely szerint még egy átlagos, mezei mimagyarnál is csóróbb (értsd: annyi megtakarítása sincs, ami egy napi luxusjachtozásra elegendő lenne). Ez az a csodával határos hely, ahol – nehogy a feledés homályába merüljön – a feketeöves homofóbiában utazó álkeresztény kormányra éppen ráborult a brüsszeli ereszcsatorna, amibe Szájer József kapaszkodott, foltokban drogokat is tartalmazó zsákkal a hátán, amint éppen egy melegorgiáról pattant meg hirtelen. (Csak ezt a képet tudnám feledni, csak ezt.)

Akkor csoda, hogy az elnyomás, az igazságtalanság és a meg nem értettség eme fertőjében, a pártközpontból irányított KESMA-val, MTVA-val, MTI-vel és egyéb rémhíreket és álhíreket terjesztő üzemegységekkel a végbelében már szamizdatot (?!!!?) kénytelen gyártani ez a szent puritán, akinek az értékrendjébe nagyjából minden belefér, ameddig ki nem derül? Azt kell mondanom, hogy a Miniszterelnöki Sajtóiroda által tegnap délután kiadott, Orbán Viktor válasza Manfred Webernek  (EU-szamizdat nro. 3.) című zavaros, nyomokban cizellált nácizást is tartalmazó közleménnyel azért sikerült még a reggeli közpénzrádiós igehirdetésén is túltennie. A témában született legrövidebb szerkesztőségi kommentár szerint ugyanis tényleg nem kellene nyugtatóra inni. Ilyen útszéli, stílustalan-igénytelen, a szokásos önkritikátlanságtól túlcsorduló, ellenben a szokásos tudathasadáson jóval túlmutató hörgésre rég nem láttam példát a csodálói szerint emberfeletti képességekkel rendelkező, egyébiránt kiváló stratégától és hatalomtechnikustól. Pedig a leghosszabb ideig kormányzó legbátrabb magyar címért nem tegnap óta izzadja a vért őkelme.

Azért az enyhén szánalomra érdemes, hogy miközben arról nyíg, hogy az európai fősodratú média kirekeszti, mellőzi és letiltja azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek abba a világképbe, amelyet ők sulykolnak nap mint nap, ezért ő szamizdatot kénytelen gyártani és már megint Szovjetuniózni, a végbelébent tenyésző MTI például letiltja az egyik ellenzéki párt őfelségének címzett nyílt levelét. Jó, ahhoz képest, hogy az MTVA épületébe be se teheti a lábát az ellenzék, azért ez szóra sem érdemes. De ha már szamizdat, mégsem teljesen érdektelen...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.