2020. december 31., csütörtök

SOK GYEREKET SZAKÍTANAK EL A SZÜLEIKTŐL KÉTES ÉS PAZARLÓ MÓDON

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2020.12.31.


A gyerekeiket egyaránt egyedül nevelő Kriszti és Mariann négy évvel ezelőtt ismerkedtek össze. Egy budapesti átmeneti szociális otthonban találkoztak először, és ezt követően közösen kezdték el nevelni összesen öt gyereküket. Budapestről egy salgótarjáni anyaotthonba kerültek, ahonnan egy év után távozni kényszerültek.

Több nehézség és sikertelen próbálkozás után végül egy ismerősük biztosított számukra albérletet. Amikor úgy tűnt, hogy stabilizálódott a helyzetük, a gyámhivatal képviselője néhány rendőrrel megjelent a lakásnál. Kriszti és Mariann szerint papíron “veszélyeztetésre”, de valójában a rossz lakhatási viszonyokra hivatkozva elvitték a gyerekeiket, és állami gondozásba adták őket.

Mind az öt gyerek – a legfiatalabb 6, a legidősebb 16 éves – nevelőszülőknél él immár két éve. Kriszta és Mariann havi kétszer láthatja őket, alkalmanként két órára. A két anya jelenleg hajléktalanszállón él, és két éve próbálnak találni megfelelő albérletet, hogy visszakaphassák a gyerekeiket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.