2021. január 14., csütörtök

A 168 ÓRA JANUÁR 14-I LAPSZÁMÁNAK AJÁNLÓJA

168 ÓRA
Szerző: 168 ÓRA
2021.01.14.


Scherer Péter – sokak számára Pepe – veszettül népszerű színész, nemrég kapott Karinthy-gyűrűt. Helyettünk kétbalkezes lúzer, ügyefogyott balek. Szeretünk ezen nevetni. És szeretjük azt is, hogy temérdek csetlés-botlás után gyakran kikecmereg a csávából, ami nekünk közel sem biztos, hogy sikerül.

Mit üzen az ellenzék hat pontja?

Idén nem alszik téli álmot az Orbán-kormány ellen jövőre harmadszor is csatába induló ellenzék. A hat párt vezetője karácsony előtt egyezett meg, azóta pedig megállapodás is született arról, milyen Magyarországot szeretnének. De vajon mit sugall a kiadott sorvezető, mire lesz elég az ellenzéki fegyvertár? A hat pontról Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét és Nagy Attila Tibor független politikai elemzőt kérdeztük. 

Bukásgyanús főpróba – Az oltási terv nem működik

Csalódást keltően kezdődött Magyarországon a várva várt COVID-oltások szezonja. Miközben az egészségügyiek között is meglepően lanyha az oltakozási kedv – Müller Cecília tiszti főorvos 30 százalékról beszélt –, sok orvos hiába telefonálgatott, e-mailezett, nem tudta kideríteni, hogy hol is adhatnák be neki a vakcinát. Volt eset, hogy egy szűk alagsorban száz egészségügyi dolgozó várt másfél-három órát, négy hazai idősotthonban pedig szinte rajtaütésszerűen kezdődött el az oltás. Szerdán derült ki, hogy csütörtökön jönnek, ezért a felügyelet alatt álló idősek gyámjait értesíteni sem lehetett, és a vakcinát nem kaphatták meg.

Van-e ötezer évünk az oltásra?

Európa-szerte megkezdődött a koronavírus elleni oltás. Országonként más és más csoportok élveznek prioritást az oltási sorban, és a kormányok különböző taktikákkal juttatják el a vakcinát az emberekhez. Melyik lehet a legsikeresebb módszer? Egyedül van-e Magyarország azzal, hogy kötelező regisztrációhoz kötik az oltást? 

Vakcinadiplomácia

Ritkán fordul elő, hogy vezető nyugati cégek érdekét ne keresztezze kínai és orosz riválisaik sikere, és a háttérben álló kormányok se tegyenek keresztbe Peking és Moszkva nyomulásának. A vakcinák esetében mégis ez a helyzet. A gazdag Nyugat valójában lekötötte saját gyártóinak idei kapacitását, ami a szegény országoknak juthat, az csak a lelkiismeret-furdalás enyhítésére szolgáló töredék. Egy-két év alatt még sohasem sikerült beoltani a világ teljes lakosságát egy betegség ellen sem. Ahhoz, hogy ez most sikerüljön, arra van szükség, hogy a kínaiak és az oroszok, olcsó, könnyen szállítható oltóanyaggal árasszák el a nélkülöző országokat. 

Egyéves csendes pihenő – Autizmussal élők karanténban

A napok még lassabban telnek. Önmagunk magányába zárva a létezés végtelen, egybefolyó karantén. Milyen gondokkal küzdenek COVID idején autizmussal élő embertársaink? 

Többségében idős és beteg

Az Operatív Törzs március óta egyfajta megnyugtatás gyanánt közli, hogy az aznapra összesített koronavírusos halottak jelentős része idős, beteg ember volt. Hogy ebben kinek mi a megnyugtató, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy mit is jelent ez pontosan: többségében idős, beteg ember. 

Lélegeztetőgépek a málnásban

Az átláthatatlan lélegeztetőgép-beszerzés Magyarországon még a szomszédos országokhoz viszonyítva is óriási mértékű. A legtöbb gépet egyáltalán nem látták szakemberek.

 

Gyenge láncszem Magyarország

Magyarországnak újra kell gondolnia az észak-atlanti szövetségen belüli szerepét – állítja Thomas O. Melia, az Obama-kormányzat egykori vezető külügyi tisztségviselője. A lapunk munkatársával folytatott beszélgetés során úgy vélekedett, hogy a Biden-kormányzat külpolitikájában az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap majd a NATO-kapcsolatrendszer fontossága. 

Nagyvonalú támogatás vagy hazugság?

A világjárvány, a gazdasági gondok és a növekvő munkanélküliség miatt ismét fellángolt a vita a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről. Támogatni kell a bajbajutottakat, ám nem mindenkit és nem feltételek nélkül? 

A kínai Ikarosz

Az Alibaba tulajdonosa, Jack Ma az elmúlt évtized során a világ egyik legfontosabb tech milliárdosává vált. A kínai internet párhuzamos univerzumának császára azonban most konfliktusba keveredett a mindenható Kínai Kommunista Párttal: a korábban szívesen és sokat szereplő cégvezér szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. 

Örökre eltiltanák Trumpot

Lapzártánkkor még nem dőlt el, hogy pontosan mikor és milyen körülmények között szűnik meg a bukott amerikai elnök mandátuma. Miután vízkeresztkor a – választási vereségét elismerni nem hajlandó – Donald Trump által felheccelt csőcselék berontott a washingtoni törvényhozás, a Capitolium épületébe, és ott órákon át garázdálkodott, hatalmas felháborodás gyülemlett fel Trumppal szemben, és a demokraták kezdeményezték, hogy leváltásával ne várják meg a november 3-án elnökké választott Joe Biden január 20-i beiktatását.

 

Biden és a kínaiak

Donald Trump négyéves viharos elnöksége után az a feladat vár Joe Biden január 20-án hivatalba lépő kormányára, hogy normális kerékvágásba billentse vissza a dolgokat a bel- és a külpolitikában egyaránt, de a Peking által feltett új kérdésekre már nem használhatók a régi válaszok. 

Írnak, írnak, díjat nem kapnak

A magas presztízsű irodalmi díjakban részesülő szerzőknek mindössze a tizennyolc százaléka volt nő az elmúlt tizenöt évben Magyarországon – többek között ez derül ki abból a kutatásból, amelyet a Szépírók Társasága tavaly alakult Női Érdekvédelmi Fóruma (SZÍN) végzett. 

Új arcot alkotnak

Egyre olcsóbb, könnyebben elérhető és használható a sötét weben is népszerű deepfake technológia. Az emberi arcokat mesterséges intelligenciával másoló technológia a nyilvánvaló veszélyek mellett a filmes effekteket is forradalmasíthatja. Ám úgy tűnik, a nagy stúdiók még nem tartanak ott, hogy magabiztosan használják. 

Pókembergyűjtő szülő szuperhősös gatyában keresi Donald kacsát

Szuperhősökért rajongani ma már több generáció közös élménye itthon is, a standokon sosem látott bőséges és színes kínálat tolong. De mit adjunk a gyermekünknek, ha elsőre mégsem szuperhősös történettel szeretnénk rávenni az olvasásra? Van miből válogatni? Egyáltalán, mikortól ideális megismertetni a médiummal? A már magyarul is kapható Konc, Jeff Smith kultikus képregénye, minden dilemmánkat megoldja.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.