2021. január 16., szombat

EZ A HÁROM FÉRFI AKAR ANGELA MERKEL CIPŐJÉBE LÉPNI

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2021.01.15.


Többszöri halasztás után szombaton szavaz a CDU 1001 küldöttje a párt következő elnökéről, akinek a szeptemberi német parlamenti választáson vezetnie kell majd Németország legnagyobb pártját. Azt a CDU-t, amelyik a 70-es évek és az ezredforduló kivételével mindig kormányon volt a második világháború óta (19 német kormány alakult 1949 óta, ezek közül 13-ban a CDU adta a kancellárt). 2005 óta különböző koalíciós rendszerekben megszakítás nélkül a CDU a legnagyobb kormánypárt, Angela Merkel vezetésével.

Ám Angela Merkel a 2017-es választás után már csak nagyon nehezen, fél évig tartó alkudozás után tudott kormányt alakítani, és akkor bejelentette, hogy utoljára vállalta a feladatot. Előbb a CDU elnöki posztjáról mondott le, majd azt is kijelentette, hogy a 2021-es választáson már nem kíván indulni.

Ám a CDU 2018-ban megválasztott új elnöke, a Merkel támogatását is élvező Annegret Kramp-Karrenbauer nem tudta megállítani a párt népszerűségvesztését. A 2019-es EP-választáson a párt 28,9 százalékkal ugyan győzött, de a 30 százalék alatti eredmény csalódást okozott. Már akkor felmerült, hogy másik elnökkel kellene felkészülni a 21-es választásra, és amikor 2020 februárjában Thüringiában a helyi CDU titokban összejátszott a szélsőjobboldali AfD-vel a tartományi miniszterelnök megválasztásakor, elérkezett az alkalom, hogy Kramp-Karrenbauer lemondjon. Az utódját azonban a járvány miatt nem tudták megválasztani, kétszer is el kellett halasztani a pártkongresszust, és most is csak online tudják megtartani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.