2021. január 9., szombat

ÍGY ZSÁKMÁNYOLJÁK KI A DOLGOZÓKAT A KORONAVÍRUS ALATT - ELKEZDŐDÖTT A KATÁSOK ZSAROLÁSA IS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.01.08.


A koronavírus-járvány a korábbinál jóval kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorta a munkavállalókat, amivel a munkaadók egy része vissza is él. Van, ahol a teljes állami támogatást elszedik a dolgozótól. A katás vállalkozóként számlázókra pedig ráterhelik az idén bevezetett 40 százalékos büntetőadót, vagyis a kormány szándéka ellenére az így dolgozók éppen ennyivel jutnak kevesebb jövedelemhez.

Hiába tiltakoztak sorra a szakmai szervezetek, a kormány nem tágított, idén hatályba lépett a Lex Parraghnak elnevezett jogszabály. E szerint 2021-től a kisadózó vállalkozások (katások) megbízóit 40 százalékos adóval sújtják az éves szinten összesen 3 millió forint kifizetés felett. Noha a kormány azzal indokolta a döntést, hogy arra van szükség, hogy a katát ne lehessen a munkaviszonyok visszaélésszerű kiváltására felhasználni, a szakmai szervezetek többször is jelezték: ehhez minden eszköz korábban is a hatóságok kezében volt. A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bajba kerültekbe rúgott most bele a kormány.

Ráterhelik a többletadót a művészekre

Tény, hogy sokáig vita tárgya volt, hogy a színházakban dolgozó színészek, ha nem társulati tagok, és nem munkabért kapnak, számlázhatnak-e katás vállalkozóként. A végeredmény mindesetre az lett, hogy mára általánossá vált ez a kifizetési forma. A Lex Parraghnak most az lett a következménye, hogy ezt a 40 százalékos büntetőadót az így szerződő művészekkel akarják kifizettetni.

Olvasónk elküldte portálunknak az egyik nagy színház gazdasági igazgatójának tavaly decemberben a partnereknek küldött levelét. A színház úgy véli, hogy nincs rálátása és befolyása arra, hogy valaki milyen megfontolások alapján választja a katás adónemet, viszont a többletterhet a színháznak kellene fizetni, amit nem tud vállalni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.