2021. január 3., vasárnap

LOS ANGELES-I GETTÓKALAND VÁRATLAN FORDULATTAL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Péter
2021.01.03.


„Naivan azt gondoltuk, hogy jó ötlet volt három fehér külföldinek a Los Angeles-i gettó szélén rihegve-röhögve bandukolni a buszmegálló felé.” Így kezdődik Péter (nem kis fordulatokat tartogató) története.

Los Angeles (a legtöbb amerikai nagyvárossal együtt) nem éppen a kiváló tömegközlekedéséről híres. Ebből az alapvetésből indult Péterék története is.

„Amikor először suhant el mellettünk egy rendőrautó még nem sejtettünk semmit. Pedig a rend lelkes őrei már akkor is gyanúsan méregettek minket. Aztán, amikor egy perccel később ismét mellénk gurultak, akkor egy kicsit meghűlt bennünk a reggeli széklet.

Az éjfekete, szirénákkal felszerelt Ford Mustang elején komor vadráccsal nem túl sok jót sejtetett. Az autó egy pár lépésre állt meg előttünk majd komótosan kihajolt az egyik officer:

Poliszbácsi: – „Hová lesz a menet, srácok?”

(Hirtelen felindulásból az futott át az agyamon, hogy ez tök nyilvánvaló: gondolom egyenesen a börtönbe. Tuti ránk húzzák a vizes lepedőt, hogy kokót árulunk a gettó szélén.

Már biztos előre bekészítették a kis csomagokat, amit majd a zsebeinkben fognak „találni”. Elsőként az Alcatraz rémképe sejlett fel lelki szemeim előtt, de az ugye a keleti parton, New Yorkban van. Persze lehet, hogy csak túl sok tévét nézek…)

Mi: – „A reptérre tartunk, és gondoltuk, busszal lenne a legkézenfekvőbb” – válaszoltuk tétovázva. (Az elkeveredett csomagjaink ürügyén készültünk oda, nem elutazóban voltunk.)

Poliszbácsi: - „Azt ugye tudjátok, hogy nem egy életbiztosítás magatokban barangolni ezen a környéken? Itt farkastörvények uralkodnak.”

Mi: - „Hát… khmm… persze… most már igen” – vettük tudomásul kissé megilletődve.

Hirtelen kérdően kezdtük el keresni egymás tekintetét, hogy most vajon mi lesz. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, hogy egy helyi gang még nem lőtt minket szitává, és akasztotta a kilyuggatott hulláinkat az egyik keresztező autópálya hídjára. Ám ekkor jött a meglepő fordulat:

Poliszbácsi: - „Na, pattanjatok be, kiviszünk bennetek a reptérre!”

A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha egy amerikai rendőrautó letartóztatott bűnözőknek fenntartott, és ráccsal elszeparált, kemény, műanyag hátsó ülésén kötök majd ki. Ráadásul teljesen ártatlanul.

Szerencsére a kezdeti ijedtség ellenére ez a sztori egész vidám véget ért. A reptéren azért még dobtunk egy lapáttal a turistás fílingre és fotózkodtunk egyet a vidáman pózoló kaliforniai rendőrökkel. És ennek a napnak hol volt még a vége?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.