2021. január 17., vasárnap

MEGHALT SAS JÓZSEF

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2021.01.17.



82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista, írja a Blikk. A hírt a családja is megerősítette az ATV-nek.

A lap január elején még azt írta, a humorista koronavírussal került kórházba, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni.

Sas József 1939-ben Polacsek József néven született Békéscsabán. Életrajza szerint apja a holokauszt áldozata lett. 1957-ben végezte el a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolát, ahol például Hofi Géza is tanult. Ezután a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Itt változtatta meg a vezetéknevét Sasra.

Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak.

1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze volt, aminek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, több nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő, írja a Wikipédia...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.