2021. január 11., hétfő

SZÜLŐI HANG: TÍZEZERNYI GYEREK KÉNYSZERÜLHET IDÉN IDŐ ELŐTT ISKOLÁBA A KORMÁNY ELHIBÁZOTT KOMMUNIKÁCIÓJA MIATT

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2021.01.11.


Tavaly léptek életbe a köznevelési törvény módosításai, melynek részeként megváltozott többek közt az iskolaérettségi korhatár, illetve annak megállapítási, felülvizsgálati metódusa is. A kormánypárti többség tavaly júliusban úgy döntött, kötelezően a hatodik életévhez köti az iskolaérettségi korhatárt, így már nem az óvónők, a védőnő és a szülők állapítják meg az iskolaérettséget, ahogy az korábban történt, hanem az Oktatási Hivatal (OH). Vagyis ha a szülők azt szeretnék, hogy a gyerekük még egy évet az óvodában töltsön, és csak 7 évesen kezdje meg az első osztályt, az OH-hoz kell fordulniuk kérvényükkel.

A Szülői Hang Közösség már korábban hangsúlyozta a törvénymódosítással kapcsolatban: ezáltal egy olyan hivatal hozhat meg egy olyan döntést, aminek a gyermek mély ismeretére kellene alapulnia, amely erre nyilvánvalóan alkalmatlan. Pedig az idő előtt iskolába erőltetett gyereket sorozatos kudarcok érhetik, ami aztán alacsony önbecsüléshez vezethet, ez pedig tönkreteheti az iskolás éveit és kihatással lehet későbbi felnőtt életére is.

A szervezet felméréssel kezdte az új évet, hogy feltérképezze, mennyire működik hatékonyan és igazságosan az új rendszer abban az esetben, ha a szülők úgy döntenek, élnek a kérvényezés jogával az Oktatási Hivatal felé.

Az eredmények nem túl biztatóak: súlyos hiányosságok tapasztalhatók az iskolaérettséggel kapcsolatos eljárásban a szülők szakmai tájékoztatását és a kérvényezés támogatását illetően, ami oda vezethet, hogy az új rendszerben akár több mint tízezernyi hatéves kisgyermek kerülhet éretlenül az iskolába.

Ennek egyik oka, hogy – bár az iskolaérettségről szóló pedagógiai döntés igen összetett – az óvoda jogkörét megszüntetve, a döntés felelősségét a kormány a szülők vállára tette, akik számára most alapvető fontosságú lenne, hogy széles körű és egyénre szabott szakmai támogatást kapjanak.

A felmérés eredményei szerint azonban az óvoda csupán az esetek 44%-ában tájékoztatta a szülőket az iskolaérettségi döntés pedagógiai szempontjairól, mivel a kormány nem rendelte el a szülők érdemi, pedagógiai kérdésekre is kiterjedő tájékoztatását. Az Oktatási Hivatal tájékoztatója csak a bürokratikus teendőkre szorítkozik, és egyetlen szót sem pazarol az érdemi pedagógiai döntés szempontjaira (még arról is megfeledkezik, hogy hova fordulhatnak tanácsért a szülők) – vázolja a helyzetet a Szülői Hang...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.