2021. január 10., vasárnap

VÍRUS VAN, EREDETE BIZONYTALAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: FALUS FERENC
2021.01.08.


...Az oltások

A megváltó. Ez sem lesz megváltás. Nem fogja egyszerre egyik napról a másikra felszámolni a járványt, de kezelhető mértékűre fogja csökkenteni a megbetegedéseket. Megszabadulunk majd attól a félelemtől, hogy ha kórházba kerülnénk, akkor nem lenne számunkra hely, nem lenne lélegeztetőgép meg főleg egészséges egészségügyi dolgozók, akik meg tudnak minket gyógyítani. Minden védőoltás, amelyet szakértő hatóság politikai nyomás nélkül engedélyez – az lényegében veszélytelen arra, akinek beadják. Kisebb-nagyobb helyi reakciókon, esetleg lázon, néhány napos rosszabb közérzeten kívül rendkívül ritka a súlyos szövődmény. Egyértelmű, hogy bármelyik vakcinának kisebb a kockázata, mint ennek a betegségnek, amelynek hosszú távú következményeit is csak most kezdjük megtudni. Száz igazolt fertőzött közül ketten-hárman meghalnak. Azok, akik az oltást megkapják, abba biztosan nem fognak belehalni, és egy időre védettek lesznek.

A kilátások

A bizonytalanság és a félelem éve után jön a változás éve. Már többet tudunk a vírusról, a tüneteiről, a megelőzéséről, a megbetegedés gyógyításáról. De 2021-ben még nem lesz mindenki védett, ezért a maszk, távolságtartás, kézmosás szükségessége megmarad, de a karanténszabályokat fokozatosan lehet majd lazítani. A novemberi intézkedések elegendőek voltak a járvány exponenciális növekedésének megállítására, de nem voltak elegendőek arra, hogy a járvány megfékeződjön. A kórházban fekvők számának növekedése megszűnt, de még most is naponta körülbelül 150-en kerülnek kórházba. Az elvégzett kevés teszt még mindig 15 százalék körül pozitív, de megérkezett a vakcina. 150 ezer ember beoltására elegendő vakcina van az országban, de az oltási program nagyon lassan indul. Akik szeretnék magukat beoltatni, azokat nem engedik az oltópontok közelébe, akiket pedig be kellene oltani, azok között sok a rémhír, a bizonytalanság. A kormányzat most is kettős üzeneteket küld azzal, hogy a folyamatos szállítást bizonytalannak tünteti fel. Sajnos az egészségügyi dolgozók tömegesen nem állnak ki az oltások mellett. A vezetők példamutatása, meggyőző képessége és szándéka nagyon fontos.

Követeljük a védőoltások minél gyorsabb felhasználását, emberéletek múlnak rajta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.