2021. február 4., csütörtök

A KORMÁNY KUDARCA, HA AZ EMBEREK TŐLÜNK KÉRDEZGETIK, MIK A SZABÁLYOK

TELEX.HU
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2021.02.04.


Több ezren fordultak a járvány alatt a TASZ jogsegélyszolgálatához információért, ami Asbóth Márton szerint azt mutatja, hogy a hivatalos tájékoztatás csődöt mondott. A jogvédő szervezet az ősszel megpróbált megtudni pár fontos és alapvető járványügyi adatot, de az állami szervek nem voltak hajlandóak kiadni azokat, inkább tovább titkolóztak. A Magánszféra-projekt vezetője azt is jogsértőnek tartja, hogy a részletes oltási terv sem nyilvános, pedig egy világjárvány közepén az egyik legfontosabb dokumentum, főleg most, hogy már elérhető a vakcina. Eljutottak hozzájuk olyan esetek, amik arról tanúskodnak, hogy egyes betegek gyakorlatilag elvesztek az egészségügyben a járvány alatt.


Jogvédő szervezetként a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) miért kezdett el aktívan foglalkozni a koronavírus-járvánnyal?


Tavaly februárban azt gondoltuk, hogy jogvédő szervezetként egyelőre nincs sok dolgunk a járvánnyal, ami visszanézve eléggé ironikusan hat. Akkoriban még csak karanténszabályokról és beutazási korlátozásokról volt szó – nem azok a klasszikus témák, amelyekkel a TASZ foglalkozni szokott. Először utánanéztünk a járványügyi szabályoknak, ebből aztán össze is állítottunk egy tájékoztatót, amit azonnal felkapott a sajtó. Azon kaptunk magunkat, hogy rengetegen keresnek meg olyan kérdésekkel, amelyekre senki nem tudta a választ. Egész egyszerűen azért, mert Magyarországon korábban nem nagyon volt karantén, a jogászoknak sem voltak erről kész válaszaik. Így hát a TASZ-t kérdeztek, mert mi kommunikáltunk erről aktívan, és mert a kormányzat finoman szólva sem segítette a tisztánlátást. Egy csomó esetben mi is az állami szervektől próbáltunk információt szerezni. A legtöbb megkeresést az állampolgároktól kaptuk a jogsegélyszolgálatunkon keresztül...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.