2021. február 6., szombat

„A MAGYAR HATÓSÁGOK SZINTE PECSÉTNYOMÓ HELLYÉ DEGRADÁLÓDTAK” – INTERJÚ SVÉD TAMÁSSAL, AZ ORVOSI KAMARA TITKÁRÁVAL

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2021.02.06.


A központosítás, a fizetésemelés és a hálapénz tiltása még nem fogja megoldani az egészségügy összes gondját, sőt további visszásságokat tárhatnak fel – nyilatkozta a Népszavának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.


Az önök realitás-projektje jelenleg az egyetlen fórum, amely módszeresen mutatja, mi történik az egészségügyben. Változott valami attól a rendszerben, hogy ezt elindították? 

Igen, néhány esetben, miután nyilvánosságra kerültek dolgok, egy-egy helyen volt valami változás. Bár az ok-okozati összefüggést nehezen tudnánk igazolni. Egyértelmű visszaigazolásokat csak a sajtó munkatársaitól kaptam, számukra hasznos, ők ezekből a bejegyzésekből sok részletet eljuttattak a nagy nyilvánossághoz. 

A kormányzattól vagy az intézményektől kapott visszajelzést? 

Nem! 

Retorzió sem érte azokat, akik segítették ezt a munkát? 

Szerencsére nagyon ritka esetben volt csak beazonosítható, hogy kitől származott az információ. Ritkán követtem el azt a hibát, hogy egyértelműen megneveztem intézményt. Tudatosan törekszem arra, hogy rendszerhibákra hívjam fel a figyelmet, és ne konkrét intézményeket vagy embereket állítsak célkeresztbe. 

Mostanra realitássá vált a hazai oltóorvosok számára az orosz és a kínai vakcina is, bár valójában egyikről sincs meggyőző dokumentációja a hazai hatóságoknak. Mit javasolnak az orvosoknak? 

Azért van némi különbség. Az orosz Sputnyikot és a dokumentációját a magyar hatóságok, ha ellentmondásos körülmények között is, de legalább vizsgálták. Emellett remélhető, hogy előbb-utóbb uniós hatósági engedélye is lesz, vagy legalábbis az ottani vizsgálatot követően tisztábban látunk majd. A kínai, Sinopharm vakcina – amelynél elsősorban hitet várnak el tőlünk – behozataláról és felhasználásról lényegében a külügyminiszter dönt. A magyar hatóságok szinte pecsétnyomó hellyé degradálódtak. Így a Sinopharm és más, esetleg a továbbiakban ugyanezen elvek szerint engedélyezett vakcinák beadása vagy nem beadása komoly lelkiismereti válságot okozhat majd sok-sok magyar orvosnak. Egyrészről legtöbbünk úgy tudja, hogy a beadott vakcina a jó vakcina, az eddig is rengeteg áldozatot szedő járvány csak így állítható meg. Másrészt: hogyan világosítsuk fel és győzzük meg polgártársainkat, ha a beadandó szerről magyar nyelvű, az összetevőket, mellékhatásokat, azok valószínűségét, illetve a hatékonyságot tartalmazó leírat egyelőre nincs? Ajánljuk vagy ne? Ha igen, kiknek? Veszélytelen-e az idősebbeknél? Egyáltalán, jogszerű-e a járvány ezen stádiumában létező, de elegendő menyiségben csak esetleg később érkező alternatívák helyett egy nem teljesen végigvizsgált vakcinát beadni? Ki viseli ilyenkor a felelősséget? Ha a jelen stádiumban valamilyen tanácsot a dilemma előtt álló kollégáknak mégis csak adni kellene, azt mondanám, mindenképpen várják és követeljék meg az egyértelmű, hivatalos magyar gyógyszer leiratot. Ha ennek birtokában és szellemében járnak el, ez alapján világosítják fel az embereket, ők már nem marasztalhatók el. A kamara is arra kérte közleményben a kormányt, hogy csak a hazai és az európai gyógyszerbiztonsági szabályok szerinti bevizsgálás után engedélyezzen vakcinákat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.