2021. február 27., szombat

AZ OLTÓKAMPÁNY ÉS A PRAXISKÖZÖSSÉG EGYSZERRE ZÚDUL A HÁZIORVOSOKRA – INTERJÚ AZ ORSZÁGOS SZAKMAI VEZETŐVEL, BÉKÁSSY SZABOLCCSAL

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2021.02.27.


Az oltási kampány és a praxisközösségek létrehozása egyszerre teszi próbára most háziorvosokat – mondta Békássy Szabolcs országos kollegiális háziorvosi szakmai vezető.


Amikor beléptünk az ajtón, éppen telefonon beszélt valakivel a kínai vakcináról. Ön is aggódik?

Aggódni nem aggódom, de szeretnék szakmailag megalapozott döntéseket hozni, ezért beszéltem Mészner Zsófia, infektológussal, a védőoltásokról talán a legtöbbet tudó hazai szakemberrel, az ő véleményében maximálisan megbízom. Egyértelműen azt mondta, hogy oltsunk, és tegyük félre az egyéb szempontokat, hiszen napi több mint 100 honfitársunk halála van a mérleg egyik serpenyőjében, a kínai vakcinával kapcsolatos bizonytalanságok pedig a másikban.

Mint háziorvosnak nem zavaró, hogy olyan oltást kell beadnia a pácienseinek, amelynek hatásosságra nincsenek nyilvánosan elérhető tudományos bizonyítékok?

De, ezért hívtam Mészner Zsófiát, illetve több infektológus kollégát. Többen elismerték ugyan, hogy – más egyéb koronavírus elleni kezelési és megelőzési módokhoz hasonlatosan – ezen a téren is sok a kérdőjel, ám most az a legfontosabb, hogy valamilyen mértékű védelemben részesítsük a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartozó betegeket. Még mindig ez a jobb verzió, mintha nem adnánk nekik semmit és sokan, súlyos állapotban kerülnének kórházba covid-fertőzéssel. Ha van is kérdőjel, olyan nagy baj azért nem lehet, hiszen ez a vakcina is az influenzaoltással megegyező technológiával készül, logisztikailag pedig könnyen kezelhető a háziorvosi praxisokban is. Abban is biztosak lehetünk, hogy ez az oltás kivált immunválaszt. Hogy ez ötven, hetven, nyolcvan vagy kilencven százalék, talán ebben a helyzetben a járvány jelenlegi szakában nem is releváns. A lényeg, hogy védjen.

És a páciensek kérik? Nagy a betegek nyomása a rendelőn
?


A páciensek túlnyomó többsége kéri, és vannak néhányan, akik nem. Véleményem szerint rengeteg múlik a háziorvos kommunikációs készségén, és szakmai meggyőződésén a vakcina alkalmazását illetően. Ha ez a két szempont a helyén van, akkor a páciensek is könnyebben meggyőzhetők. Van egy-két telefonon érdeklődő páciens, de ezt nagy nyomásnak nem nevezném. Természetesen a legtöbbeket az foglalkoztatja, hogy ő mikor kerül sorra. Jó-e az éppen számára felajánlott vakcina, vagy van-e helyette másik. Tagadhatatlan, hogy a lakossági védőoltással kapcsolatos feladatok nagy próbatétel elé állították a praxisokat. Nagyon feszes, szoros határidőkkel érkeznek a különféle utasítások. Nem mindig az a vakcina, és nem annyi érkezik, mint amire készültünk. Gyakran kell újratervezni egy-egy terminust. De a kusza körülmények ellenére is a háziorvosok elképesztő lelkesedéssel álltak, állnak a feladathoz. Itt-ott van morgolódás, de a praxisok több mint 90 százaléka tökéletesen szervezi páciensei oltását. A megyei védelmi bizottságokban végre ott ülnek gyakorló háziorvosok is, a megyei kollegiális vezetők. Folyamatosan gyűjtik, gyűjtjük az oltással kapcsolatos problémákat, és tolmácsoljuk azokat a döntéshozóknak.

Az ön praxisában ki rohangál be a kormányhivatalba, hogy elhozza az oltóanyagot?

Senki, nekünk kiszállítják. Azt viszont a kollégáktól tudom, hogy másutt nem így van és elég heterogén a gyakorlat. Azt is próbáljuk a megyei védelmi bizottságokon keresztül elérni, hogy a járási hivatalok lehetőség szerint vigyék ki a vakcinákat a háziorvosokhoz. Remélem, hogy egypár napon belül eljutunk ide...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.