2021. február 6., szombat

JOGSÉRTŐ LEHET AZ ÚJ ISKOLAÉRETTSÉGI ELJÁRÁS: A SZÜLŐI HANG AZ OMBUDSMANHOZ FORDUL

MÉRCE
Szerző: JUHÁSZ VANESSZA
2021.02.05.


Az iskolaérettségi kérvényezésben az Oktatási Hivatal döntései megyénként különbözőek, derül ki a Szülői Hang Közösség felméréséből, holott az eljárást épp az egységesítésre hivatkozva vezették be. A civil szervezet többek között az érdemi pedagógiai tájékoztatás hiányára, az óvodák jogfosztására és a kormányzat által bevezetett, a családokat kiszolgáltatott helyzetbe hozó hatósági eljárásra is felhívja a figyelmet, aminek következtében a további egy évig óvodában maradó gyermekek száma a korábbi rendszerhez képes jelentősen csökkent.

Ennek eredménye, hogy tízezernyi gyermek éretlenül kezdheti az iskolát, mivel az új rendszer elsősorban nem az eljárás kimeneténél, hanem a bemenetnél szelektál.

A 2021-ben először alkalmazott új iskolaérettségi törvény azt írja elő, hogy az Oktatási Hivatal (OH) jogosult a gyermekek iskolaérettségéről dönteni az óvoda és a szülő helyett. A törvény már 2020-ban is hatályban volt, ám akkor még többen élhettek a rendszer által nyújtott kiskapuk lehetőségével, mint például a beadási határidő előtti vizsgálattal a helyi szakszolgálatnál, ahol sok esetben kaptak a szülők szakvéleményt a további egy év óvoda szükségességéről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.