2021. február 12., péntek

MIÉRT VETTÉK EL A KLUBRÁDIÓ FREKVENCIÁJÁT?

FÜHÜ
Szerző: BAUER TAMÁS
2021.02.10.


...A közszolgálati média elfoglalásának, Fidesz-szócsővé tételének nyilvánvalóan az a célja, hogy a politikailag kevésbé iskolázott emberek gondolkodását vonják ellenőrzésük alá a hatalmon levők. Lássuk be: a maguk szempontjából igazuk volt, ez kell ahhoz, hogy az emberek ne lássanak alternatívát velük szemben. Ugyanez a célja a megyei lapok, a helyi rádiók és tévék megszállásának is. Ezért kellett felszámolni a legnagyobb példányszámú napilapot, a Népszabadságot, ezért kellett elrabolni az olyan, széles szakmai olvasói kör által olvasott hetilapokat, mint a Figyelő vagy a Szabad Föld.

Önkényuralmi rendszerek fontos támasza a szellemi életben elért és fenntartott hegemónia: ehhez van szükség a szellemi élet olyan műhelyeinek ellenőrzésére, mint az akadémiai intézetek vagy az egyetemek, köztük a legutóbb leigázott Szinművészeti.

A Klubrádió frekvenciáját szerintem más megfontolásból kellett elvenni. Akik a Klubrádió rendszeres hallgatói, azok nagy többségéről pontosan lehet tudni: sosem lesznek a Fidesz szavazói, az Orbán-rendszer hívei. Számukra bizonyos lelki komfortot jelent a Klubrádió hallgatása, és a Fidesz számára szavazatszerzési szempontból nincs annak hozadéka, ha ezt tőlük elveszi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.