2021. február 27., szombat

MINDEGYIK JOBB, MINT A VÍRUS

BENDERIK ELMÉLKEDIK
Szerző: Benderik
2021.02.27.


Új mantra ez -- mindegyik jobb, mint a vírus.

És ez persze szinte biztosan így is van.

Inkább azért érdekes, mert kíváncsi voltam már nagyon, hogy oldja fel majd az orvostársadalom képernyőre kerülő felelős krémje a dilemmát, hogy ajánlani kell az oltásokat a népnek, ez közérdek, de egy félig meg egy teljesen ellenőrizetlen szert is közöttük, hogy hagyja mindenki bátran magába fecskendezni őket. Egyiküket legalább valamelyest vizsgálták, de a másik úgy került a rendszerbe, ahogy minden kuruzslásüldöző orvos és magára adó tudós fennen hirdeti, hogy na ilyet aztán soha senki be ne vegyen, de még csak közel se engedjen magához -- olyan terméket, amit a megfelelő hatóságok még csak nem is láttak.
***
Feloldhatatlan dilemma ez egy magára adó orvosnak-tudósnak. És akkor valakinek fejéből kipattant, és boldogan kapaszkodik bele mind, hogy igen, ez így végülis vállalható, hisz' tényleg, a vírusnál, a lélegeztetőgépen járó halálnál minden jobb, hát háborús helyzet van, most tényleg nem érünk rá esetleges távoli ködbe vesző mellékhatásokkal foglalkozni, hisz' a legrosszabb mellékhatásnál is rosszabb a halál.
***
Csak hát mégis. Ha a veszélyeztetetteket beoltották ellenőrzött szerekkel, akkor annyira már talán kordában tartható a járvány, hogy kivárhassuk, amíg mindenkire jut ilyen. Akár enyhülő korlátozások mellett is. Sietős persze, de tényleg nincs határa, mennyire? Tényleg nincs egy szint, ami alá azért nem megyünk?
***
Többmilió embert beoltottak már vele persze, ez igaz.

A puding próbája az evés, így ezek a milliónyi bátrak örvendetesen növelik a megbízhatóságot.

De hadd kérdezzem meg mély tisztelettel: mi is van most ezzel a többmillió emberrel?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.