2021. február 21., vasárnap

NEM VÉLETLENÜL TELEPEDETT ÁT BUDAPESTRE A MOSZKVAI BANK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.02.20.


Diadalittas jelentésben számolt be pénteken a Pénzügyminisztérium arról, hogy Budapesten felavatták a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) székházát. A sokak által az orosz titkosszolgálat egyik rezidentúrájának tartott, az egykori KGST-s időkig visszanyúló történelemmel rendelkező bank beengedése Magyarországra nettó hazaárulás. A 2015-ös újbóli csatlakozásunk, majd a bank befogadása Budapestre, illeszkedik az Orbán-rezsim érdekeit szolgáló Oroszország-politikába. A pénzintézet, amely már közel 150 milliárd forinttal segített magyarországi beruházásokat, mintegy 10 milliárd forintos hitelt adott például a NER-oligarchák szívének oly kedves idegenforgalom egyik projektjéhez, a szántódi Balaland Hotel fejlesztéshez, amit egyébként vastagon támogat a Magyar Turisztikai Ügynökség is. Már mi vagyunk a bank második legnagyobb részvényesei.

Ahogy az Orbán kormány 2010-es színre lépése óta a keleti nyitás ernyője alatt elindult/megvalósult több más projekt – például a Budapest-Belgrád vasútvonal vagy Paks2 –, úgy a Nemzetközi Beruházási Bankba történt magyar belépés (visszalépés) is leképezi Orbán „több legyet ütök egy csapásra” politikáját. Miközben az ország nem, de egyes körök, emberek hasznot hajtanak belőle, a lépés egy újabb fricska (vagy még inkább, annál is több) volt az Európai Unió felé, s persze még szorosabbra fűzte az Orbán-Putyin (érdek)viszonyt, továbbá sűrűbbre fonta azt az érdekhálót, amire a korábbi orosz külügyminiszter, Mihail Kaszjanov a Válasz Online-nak adott interjújában hívta fel a figyelmet. Ő konkrétan azt mondta: „Putyin célja, hogy megossza az EU-t, és képtelenné tegye arra, hogy egységes kül- és biztonságpolitikája legyen. Az önök miniszterelnöke azok egyike, akik konszenzust akadályozó problémákat generálnak az unióban...Putyint nem érdekli, hogy az illetők szélsőjobbosok vagy -balosok, amíg azok gondot jelentenek az EU számára. Ez kell ahhoz, hogy valaki Putyin barátja legyen”. És a Nemzetközi Beruházási Bankba való magyar visszalépés és a nemzetközi pénzintézet székhelyének áthelyezése Budapestre (egy nem is akármilyen, a hírek szerint közel kilenc milliárd forintért – egy, „véletlenül” éppen Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó Döb-68 Zrt.-től – megvett Lánchíd Palotába), piros pont lehetett Putyin szemében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.