2021. február 26., péntek

ORSZÁGOS MEGMOZDULÁST SZERVEZNEK IVÁNYI GÁBORÉK AZ EGYHÁZUKAT ÉRT TÁMADÁSOK MIATT

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2021.02.26.


Kritikus helyzete miatt a jövő héttől Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) országos megmozdulásokat szervez – jelentette be a lelkész péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

A MET intézményének, az Oltalom Karitatív Egyesület nyolcadik kerületi Dankó utcai épülete előtt tartott eseményen Iványi elmondta: azért folyamodnak ehhez a megoldáshoz, mert szerintük elfogadthatatlan az, ahogyan a kormány az elmúlt tíz évben az egyházi státuszától megfosztotta a szervezetet, és az is, amilyen bánásmódot azóta is tanúsít irányában. Hogy pontosan milyen formát ölt majd az országos méretű szervezkedés, arról egyelőre többet nem árult el a lelkész, annyit tett csak hozzá, hogy az Oltalom és a MET felületeit érdemes majd figyelni a részletekért.

Mint ismert, hétfőn jelentette be a MET, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közel 250 millió forintnyi adóhátralékot terhelt az egyház számlájára.

Iványi – mint korábbi megszólalásaiban is számos alkalommal – pénteki sajtótájékoztatóján is felidézte, hogy a a MET nem egyedüli célpontja a rendszernek: sokakkal másokkal is így bántak, példaként az Akadémiát, az újságokat és az egészségügyi intézményeket említette, a sajtótájékoztató egy későbbi pontján pedig az ősszel a MET mellett kiálló SZFE-s diákoknak is megköszönte szolidaritásukat.

A lelkész szerint az elmúlt tíz évben „olyan törvényeket gyártottak, amilyenekkel utoljára a fasizmus idején próbálták a hatalmat koncentrálni”.

Ez a működési forma, ez a politikai megközeítése a dolgoknak – hogy úgy mondjam – meghaladott és bűnös, Magyarország egyszer már járt ezen az úton a két háború között. Ha most ennek az időnek a szobrait rehabilitálja, és üldözi azokat, akik ez ellen tiltkoznak, akkor ugyanerre az útra téved. Mi szeretjük annyira a hazánkat, hogy kiáltani akarunk azért, hogy ez ne történjen meg

– mondta Iványi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.