2021. február 23., kedd

PUSZTAI ERZSÉBET: AZ A MINIMUM, HOGY KORREKT MÓDON ELLENŐRIZZENEK EGY VAKCINÁT!

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.02.23.


Megkezdődik a 60 éven felüliek oltása a héten a Sinopharm kínai vakcinával. Pusztai Erzsébet infektológus, egészségügyi szakértő szerint az oltás rendkívül fontos, de az a minimum, hogy korrekt módon ellenőrizzenek egy vakcinát. Az OGYÉI honlapján megjelent dokumentumban azt írják le, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul.” Ezért szerinte az a háziorvos jár el a hippokratészi esküjének megfelelően, aki mindenről részletesen tájékoztatja a páciensét. Egyébként a 60 éven felülieknek minden korábbi álláspont szerint a Pfizer, a Moderna és a most engedélyezés alatt álló Curevac nevű vakcina a legjobb.


A héten megkezdődik a 60 éven felüliek oltása is a Sinopharm kínai vakcinával. Mi erről a véleménye?

– Az oltás rendkívül fontos. A kínai vakcinánál azonban két nap alatt történtek meg a vizsgálatok, és azonnal megjelent az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján az ajánlás. Ami egyébként a kínai ajánlás lefordított változata. Ebben szó szerint azt írják, hogy: „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul. A szöveg szerint a vakcina 60 évnél idősebbeknél is alkalmazható, de a vakcina által biztosított védettség pontos mértéke tekintetében nálunk egyelőre korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre. A kutatások zajlanak.” Ez elég aggasztó. Félreértés ne essék, senki nem mondja, hogy ez az oltóanyag azért rossz, mert Kínában gyártották, vagy azért nem jó, mert régi technológiával készült. Attól még tökéletes lehet. Tudnunk kell azonban, hogy milyen körülmények között, milyen hatékonysággal, mit tud a vakcina. Mondhatjuk, hogy bármi jó, hiszen ha az emberek 50 százalékát megvédi a fertőzéstől, az már jó. Ugyanakkor lehet hátrány is, ha kiderül, hogy bár sokakat beoltottunk, az emberek egy része mégis megkapja és továbbadja a fertőzést. Itt nem arról van szó, hogy bárki vakcinaellenes lenne, de az a minimum, hogy korrekt módon ellenőrizzenek egy vakcinát!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.