2021. március 20., szombat

A MAGYAR ORVOS, AKI FRANCIAORSZÁGBAN ÉS BŐNYBEN IS GYÓGYÍT, ÚGYHOGY JÓL LÁTJA A KÜLÖNBSÉGEKET

TELEX
Szerző: SUDÁR ÁGNES
2021.03.20.


Bőny nagyjából fele akkora, mint a francia Meuse megyében fekvő, ötezres lélekszámú Commercy. A két településnek egy közös pontja van: dr. Menyhárt Miklós. Magyarországon a falu háziorvosa, Franciaországban az Alzheimer-betegek kezelésére szakosodott városi kórház osztályvezetője (jelenleg az intézmény igazgatóságának tanácsadója). Látja a két rendszer közötti különbséget békeidőben, és persze most, a Covid-járvány idején is.


Ez egy remek cucc

- mutat az orvosi rendelő sarkában megbújó hűtőládára, amiben korábban a rákokat és az egyéb tengeri finomságokat hozta haza Franciaországból. „A tíz-tizenkét órás út során végig hűtött.” Most is jól működik, csak más a funkciója: mínusz 25-30 fokon tudja tárolni a Covid-vakcinákat. Másnak nem nagyon van ilyen. Menyhárt doktor Bőny háziorvosaként heti rendszerességgel olt – annak függvényében, ahogy a vakcinákat az országos keretből megkapja.

„Ha rajtam múlna, napi kétszáz embert simán be tudnék oldani, beszéltem is a polgármesterrel, hogy ha egyszer lesz ennyi vakcinánk, a kultúrházban könnyen fogadhatnánk az embereket. De ennek még a közelében sem járunk, egyelőre hatvan a napi rekord. Ennyi oltóanyagot kaptunk, így ennyi embert tudtam behívni. Két óra alatt végzetünk az oltásukkal. Még szünetet is tartottunk.”


Dr. Menyhárt Miklós 2008-ban ment ki Franciaországba, öt évig kint élt és dolgozott, majd úgy jött haza, hogy a Győrhöz közeli háziorvosi praxis mellett ingázott a két ország között. Kétlakiságáról úgy fogalmazott korábban, hogy „amikor besokallok itt, megyek gyógyítani olyan helyre, ahol az orvost, illetve az orvoslást jobban megbecsülik”.

A Franciaországban szerzett tudást és tapasztalatot azonban nem akarta megtartani magának, ennek bizonyítékai az Alzheimer Café-k, ahol a betegek hozzátartozói egymást segítik. Ma már itthon is országos hálózattá nőtte ki magát a sok Alzheimer-klub, és van még egy aktualitás, ami miatt Menyhárt nevét mostanság ismét emlegetik: segítette a készítését, és szerepelt is az Alzheimer című dokumentumfilmben, amelyet 2021. márciusban a legjobb dokumentumfilmnek választottak a kaliforniai filmfesztiválon; s elvitte az Excellence-díjat. (A filmet Kollár István készítette.)...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.