2021. március 1., hétfő

A NÉP SZOLGÁLATÁBAN

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2021.03.01.


Zuzana Čaputová köztársasági elnök elengedhetetlennek tartja, hogy önvizsgálatot tartson a kormány és mérlegelje a politikai felelősségét a kialakult járványhelyzetért. Nem elég az egészségügyi miniszter leváltása – jelentette ki az államfő a Markíza TV vasárnap délutáni, „Testre szabva" című vitaműsorában. (…) Az államfő szerint, az egészségügyi minisztérium volt kitéve a legnagyobb megpróbáltatásoknak az elmúlt egy esztendő alatt, és ezért a tárcának újraindításra (restart) van szüksége. Zuzana Čaputová értékeli Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter munkáját, és véleménye szerint, a leváltása a koalíciós pártok megegyezésén múlik. (…) Zuzana Čaputová konstatálta, hogy a kormány bírálata sokszor „a helyzet javítására irányuló kétségbeesett próbálkozás". Úgy érzi azonban, ha elhangzik a bírálat, akkor a kabinet vagy annak egyes tagjai áldozatnak érzik magukat. „Pedig az áldozatok a temetőkben nyugszanak. Már túlléptük a 7 ezres határt a halálos áldozatok számánál. Az áldozatok borzalmas állapotban fekszenek a kórházakban, és úgy tűnik, mintha a kormány ezt nem venné észre" – tette hozzá.(bumm.sk)

Az elnök asszony leszedte a keresztvizet az egész kabinetről. Természetesen nem tudom megítélni, hogy Szlovákia első emberének igaza van-e, vagy sem. Tényadatok következnek: az 5 millió 450 ezer lakosságú északi szomszédunknál – 308.083 regisztrált megbetegedés mellett – 7.189 személy hunyt el a járvány következtében, a 9 millió 810 ezer népességű Magyarországon – 428.599 igazolt fertőzéssel – 14.974 honfitársunk vesztette életét. Mindkét országban válságos a helyzet, mindkét országban csúcsra kell járatni az egészségügyet, a számok összevetése (rangsorolása) méltatlan lenne a drámai szituációhoz.

A Szlovák Köztársaság legmagasabb közjogi méltóságát betöltő személy – a nép közvetlen /!/ választottjaként – úgy érezte, hogy szólnia kell, nem is akárhogyan. Szigorú hangnemet ütött meg, és felhívta a végrehajtó hatalom képviselőinek figyelmét arra, hogy energiájukat és drága idejüket ne önsajnálatra, hanem a járvány leküzdésére fordítsák, hiszen az igazi áldozatok a szenvedő betegek és a halottak, nem pedig a kormány tagjai. A miniszterek jöhetnek-mehetnek (ez a dolog természetes rendje), a kiélezett helyzetben azonban csak egyetlen kiemelt fontosságú ügy lehet: a járvány megfékezése, az életek mentése. A televíziós beszélgetés során az államfő azt is elmondta, hogy fejetlenség uralkodik az ország vezetésében és nem megfelelő a kormányzati kommunikáció. „Ez állandó probléma. Semmiféle változás nem tapasztalható ezen a téren". Az államfő a politikai kultúra megváltoztatását sürgette. „Ezt elengedhetetlennek tartom" – hangsúlyozta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.