2021. március 26., péntek

ENNYIT ÉR A HITELESSÉG? – REFLEXIÓ A KSH ELNÖKÉNEK KÖZLEMÉNYÉRE

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2021.03.25.


Az elmúlt 11 esztendőben igen ritkán fordult elő, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a nyilvánosság elé lépett volna és közleményt adott volna ki. Most, március 22-én, hétfőn, mégis ez történt, Vukovich Gabriella elnök asszony az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy „8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest. 2020-ban az Európai Unió 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb többlethalálozás, mint Magyarországon.” A hétfői KSH nyilatkozat a kormány propagandájának része.


Ha hitelt adhatunk a Magyar Távirati Iroda közleményének és valóban ezt mondta az elnök asszony, akkor elég nagy a baj, mert ebben a két rövid mondatban szinte semmi sem stimmel. A hivatkozott számok nem felelnek meg sem a KSH által közzétett Stadat adatbázis, sem az Eurostat számainak. Könnyen ellenőrizhető ugyanis, hogy az előző öt esztendő (2015-19) átlagos halálozási száma 130 214 (illetve az Eurostat adatai szerint 130 338) fő volt, s ehhez képest a 2020-ban elhunyt 140 900 fő nem 8331 fős növekedést jelentett, hanem 10 686 (vagy az Eurostat adatai szerint 10 562) fős növekedést. Vukovich elnök asszony hétfői közleményében tehát eltüntetett 2355 halottat.

De vajon miért szánta rá magát az ország főstatisztikusa erre a nyilvánvaló csúsztatásra (hogy keményebb kifejezést ne használjak)? A válasz egyszerű azért, hogy kijelenthesse „csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon”. Mert a 8331-es halálozási növekményből 6,3 százalékos emelkedés adódik, ami valóban alacsonyabb, mint a legtöbb EU-s ország halálozási növekménye (egyébként az EU-s átlag 10,9 százalék volt 2020-ban). Valójában azonban az elnökasszony által közölt számnál magasabb, 8,2 százalék (10 686/130 214) volt a magyarországi halálozások tavalyi növekedése. Csakhogy ezzel az értékkel hátrébb kerültünk volna ebben a szomorú adatsoron alapuló európai rangsorban. Hátha még az összehasonlíthatóságot is szem előtt tartanánk, vagyis az EU- rangsor metodikájának megfelelően, nem az előző öt éves átlaghoz, hanem csak a megelőző évhez viszonyítanánk a halálozási növekményt, akkor a halálozások növekedése még nagyobb: 8,7 százalék lenne. De ezzel az értékkel már csak a tizedik helyet tudnánk elérni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.