2021. március 28., vasárnap

EZ NEM AZ A HAZA, AMIT SZERETNI LEHETNE

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.03.28.


Véletlenek sora okán, családilag kötődtünk a Szabolcs utcai kórházhoz. A férjem manduláját ott vették ki gyerekkorában, néhány évre rá anyukája ebben a kórházban hunyt el. Én ott születtem, és évekkel később a férjem nyitott szívműtétjét – aminek köszönheti, hogy a mai napig él – is ott végezték. Akárhányszor arra járunk, mindig fölnézünk az első emeleti ablakra, amelynél állva várta, leste, hogy mikor érkezem a látogatására. Kicsit a miénk volt, hozzá tartozott az életünkhöz. Tisztelettel gondoltunk az ott dolgozó orvosok és ápolók szaktudására, hálával az emberségükre.


Munkába menet gyakran jártunk arra, azután is, hogy „hajléktalan kórház” lett belőle. Így sokszor láttuk, ahogy nagyon szegény, nagyon kiszolgáltatott emberek kijőve onnan, két mankóval, tolókocsival tolatva, de elfagyott lábukon, elgennyesedett sebeiken friss kötéssel araszolnak a zebra zöldjén át a mindennapi semmibe. Mentsvár volt ez számukra, szinte az egyetlen megnyugtató, biztos pont az életükben. Bizonyság arra, hogy ők is emberek, hogy még igenis számítanak valahol, valakiknek ebben a világban. Olyan emberségre leltek itt, amire sehol másutt nem számíthattak.

Ezért szorult össze a szívem, és rándult görcsbe a gyomrom, amikor olvastam a főpolgármester posztját arról, hogy a „ A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal arra a XIII. kerületi Szabolcs utcai ingatlanra, amelyben jelenleg a hajléktalan embereket ellátó kórházat működteti a főváros” Mindezt azért, hogy a kórház helyére „központi költségvetési szervet” költöztessenek, vagyis irodaházat csináljanak belőle. Egyébként a hajléktalan kórházban – amelyet a Fővárosi Önkormányzat önként vállalt feladatként működtet – jelenleg 50 férőhelyen krónikus belgyógyászat, 23 férőhelyen ápolási osztály, 18 férőhelyen pedig a 24 órás háziorvosi szolgálathoz kapcsolódó lábadozó van, és éjszakai szálláslehetőséget is biztosítanak a legkiszolgáltatottabb embereknek. És hiába végeznek az ott dolgozó orvosok és ápolók egy átlagpolgár számára elképzelhetetlenül heroikus munkát, hiába nincs a fővárosnak más, ilyen kórházi ápolásra alkalmas ingatlana, hiába nem tud ilyen csereingatlant felkínálni a kormány sem, ez utóbbi ragaszkodik az irodaberuházáshoz. Sőt!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.