2021. március 9., kedd

KI GYŰLÖLI A FIDESZT?

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.09.


Gulyás Gergely mintha pedzegetne valamit pártja helyéről a világban, mert arra a felismerésre jutott, hogy Manfred Weber „nem politikai, hanem személyes alapon érez engesztelhetetlen gyűlöletet Magyarországgal vagy legalábbis a Fidesszel szemben”. Adunk egy piros pontot azért is ennek a Gulyásnak, mert azt is kezdi kapisgálni, amikor rendre elmondják a pártjáról, illetve annak tagjairól, hogy szaralakok, akkor nem a magyar emberekről beszélnek, hanem csakis róluk. Fejlődőképesnek tűnik ez a Gulyás, ha így folytatja, eljuthat a tisztánlátásnak arra a szintjére, hogy belenéz a tükörbe, és elhányja magát.

Sokat tettek a fiúk, hogy Weber gyűlölje őket. Ez már akkor is kiderült, amikor kijelentette, a magyarok (Fidesz) szavazatival nem akarja megszerezni az Európai Bizottság elnöki székét, amire a kedves vezető akkor úgy reagált, hogy miféle ember az ilyen. Efféle, aki aztán majd kihajítja a galerit a csukott ajtón. Már ebből is kitetszik, megvan a fiúknak az a képessége, hogy a legjámborabb alakokból is előcsalja a bennük rejtező vadbarmot, mert bánni velük csak így lehet. Ez szinte kódolva van abban, ahogyan a fideszesek járnak-kelnek a világban, mintha náluk lenne a bölcsek köve, amiből fakadóan erős übermensch tudatuk van.

Még a legutolsó fideszes önkormányzati képviselőnek is, mintha külön tenyésztenék őket. Weber gyűlölete viszont nem magában álló, szerte Európában ilyen élénk érzelmeket váltanak ki, gondoljunk Timmermansra, előtte Verhofstadtra, most a másik „holland fickóra”, de mesélhetnék Jourováról, Tuskról és még sok másról is. Ami azért meglepő, mert a gyűlölet valóban nem politikai kategória, de a Fidesznek sikerült meghonosítani Európában is, a fagylalt tehát visszanyalt. Egy pártot viszont személyek alkotnak, s ha azt mondják, gyűlölik a Fideszt, akkor Deutschra gondolnak, a kedves vezetőre, akit úgy általában már annyira rühellenek, hogy a folyosón is messze kerülik.

Mint valami leprást, és ő is erősen megdolgozott ezért. Sajnálnánk is sokszor, ha tudnánk, ahogyan a kör közepén áll a trottyos gatyájában, és Patakira gondol, meg Nagy Ferencre, akik az erkélyén rajonganak érte, meg a többiek, akikkel ott iddogál, hogy valami melegséget érezzen. Ez a zsarnokok egyedülléte. Hitlert nem merték felébreszteni a D napon, s mire magához tért, már minden elveszett, Sztálin a saját hugyában feküdve haldoklott a szoba közepén, és hozzá sem mertek benyitni. Az ilyenek végül mindig magukra maradnak a világűr magányában. S ha meglátják, hogy Weber gyűlöli őket, ami erős személyes érzelem, akkor észreveszik, hogy ennek az útnak az elejére léptek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.