2021. március 20., szombat

KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: A KEVESEKNEK ÁLDÁS, A SOKAKNAK ÁTOK

MÉRCE
Szerző: NAGY GERGŐ MÁTÉ
2021.03.20.


Ahogy éppen belépünk a koronavírus-járvány harmadik hullámába, illetve egyre inkább kibontakozóban van a pandémia okozta gazdasági válság, úgy erősödnek azok a hangok, amelyek az említett krízisek következtében minden eddiginél jobban elszabaduló egyenlőtlenségekre hívják fel a figyelmet.

Erre mutatott rá például januárban az Oxfam nevű nemzetközi szervezet által készített jelentés (ennek fő megállapításairól a Mérce is beszámolt). De olyan hírek is napvilágot láttak a közelmúltban, amelyek nemcsak az egyes társadalmi osztályok között meglévő és mindinkább súlyosbodó egyenlőtlenségekre, hanem a nemzetközi rendszerben eltérő pozíciót elfoglaló országok közt leképeződő igazságtalanságokra is (újból) rávilágítottak.

A tőke-munka ellentét pandémia miatti kiéleződése már a koronavírus-járvány tavaly márciusi kezdete és az államok által világszerte bevezetett első korlátozó intézkedések, lezárások során érzékelhető volt. Hiszen – ahogyan valamennyi válság alkalmával – hamar felmerült a kérdés: ki (vagy pontosabban kik) fizeti(k) meg a vírus miatti globális leállás költségeit? Csaknem egy év elteltével a válasz nyilvánvalóvá vált:

míg a világjárvány következményei és a védekezés költségei elsöprő mértékben a dolgozó osztályok tagjainak vállára nehezedtek, addig az elitek – közülük is elsősorban a szupergazdagok – az esetek többségében nem egyszerűen megőrizték pozícióikat, hanem egyenesen növelték vagyonukat, illetve befolyásukat.

Az elmúlt egy évben az egyes országok kormányai szinte valamennyi esetben olyan üzeneteket igyekeztek közvetíteni polgáraik felé, amelyek azt sugallták, hogy „együtt vagyunk a jelenlegi helyzetben”, „mindannyian áldozatokat hozunk a járvány elleni védekezésben” és „közösen fogunk túllendülni a mostani krízisen”. A valóság ugyanakkor szinte nem is állhatna távolabb ezektől a jelmondatoktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.