2021. március 19., péntek

KUNETZ: A KORMÁNY HAGYJA ABBA A JÁRVÁNYKEZELÉST, FOGLALKOZZON FOCIVAL

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: PÁLINKÁS SZŰCS RÓBERT
2021.03.19.


Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő szerint már eljutottunk oda, hogy „a kormánynak abba kell hagynia a járványkezelést”, azzal kell foglalkoznia, amihez ért: Felcsúttal, focival. Ha befejezi, a káosz magától le tud valamennyire ülepedni, a rendszer maradéka összekapja magát és önszerveződően megoldja a feladatokat.


„Jó reggelt, jó szurkolást” – köszönt be műsorunkba Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő. Szerinte érthető, ha valaki mostanában nem tudja elérni a háziorvosát, ugyanis nekik is csak egy szájuk, két fülük és két kezük van, bármennyire is azt várja a kormány, hogy növesszenek többet. Ők se tudnak napi 180-200 hívásnál többet fogadni, és már rég nem a munkaidőről beszélünk, azon bőven túl vannak. Említette háziorvos ismerősét, aki reggel 8-tól rendel, oltásokat ad be, oltóanyagokat szervez, a „kormányhivatal csicskáztatását” végrehajtja, és este negyed 9-kor még bent volt a rendelőben, mert próbálta összeszedni az oltásra várókat a következő napra. Hozzátette: az is előfordulhat, hogy betegek maradnak ellátatlanul, mert a rendszer abszolút túlterhelt és irracionálisan túlterhelt.

Szerinte már eljutottunk oda, hogy „a kormánynak abba kell hagynia a járványkezelést”, azzal kell foglalkoznia, amihez ért: Felcsúttal, focival. Ha befejezi, a káosz magától le tud valamennyire ülepedni, a rendszer maradéka összekapja magát és önszerveződően megoldja a feladatokat, amelyeket most összekavar a kormány.

Elmondt: van ötféle oltóanyag, ebből a háziorvosi rendelőkbe érkezik Moderna (nagyon kevés), Sinopharm és az Astra. Ha elfogadják azt az előírást, hogy melyik betegcsoportot melyik vakcinával lehet oltani, akkor a háziorvos le tudja adni az igényt, hogy hány darabra van szüksége ezekből, a kormánynak csak annyi dolga lenne, hogy kiszállítsa. De még jobb lenne, ha a háziorvosokat kivennék ebből a rendszerből, illetve arra korlátozódna a szerepük, hogy összeírják, kinek milyen oltóanyag kell, és ezeket az információkat nagy oltóközpontokba továbbítanák. Ehhez kell logisztika, racionalitás, józan ész és informatikai háttér, de jelenleg úgy tűnik, „mindegyiknek híján van a kormány”.

Nem lesznek szigorítások

Kunetz Zsombor hangsúlyozta: a legnagyobb tragédia a járványban, bármennyire is nehéz ezt kimondani, nem az, hogy elveszítünk 80 év feletti embereket. Ez is borzasztó, de elveszítünk sokkal fiatalabbakat is, mert leblokkolta az egészségügyi ellátórendszert. A kórházakban már csak covid-ellátás van, tehát olyan betegek, akiknek más, akut panaszuk van, nehezebben kapnak ellátást. A járvány súlyosságát az mutatja meg, hogy hány ember kerül kórházba, hány súlyos beteg van. Szerinte az oltás „nem megy” eléggé, ezért ott lehetett volna megfogni a járványt, hogy a nyitva lévő üzletekben korlátozzák a tömeget és kötelezővé tegyék az FFP2-es maszkok használatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.