2021. március 27., szombat

MÁR KEVÉSBÉ TARTJUK BE A KORLÁTOZÁSOKAT, MINT KORÁBBAN – LEGALÁBBIS A MOBILADATOK SZERINT

24.HU
Szerző: SCHULTZ ANTAL
2021.03.27.


És ezzel nem csak mi, magyarok, vagyunk így.


Egyre többször hallani azt az érvelést, miszerint a lezárások nem segítenek a koronavírus-járvány visszaszorításában, és ezt arra alapozzák, hogy míg nagyon hasonló lezárások vannak életben, mint tavaly ilyenkor – nem csak Magyarországon, egész Európában –, sokkal több ember kapta el a vírust. Sok egyéb tényező mellett ez részben annak is a következménye hogy a szigorításokra nem is úgy reagálunk, mint 2020 tavaszán.

Tavaly, lassan egy éve, írtunk már egyszer arról, hogy Magyarországon hol és kik szegték meg leginkább a korlátozásokat (aktuális magyar adatok ebben a pdf-ben), miután a Google az összefoglalt mobiladatok alapján közzétette, mennyit változott a korlátozások hatására az emberek mehetnékje, másképpen megfogalmazva: mennyire esett vissza

- a tömegközlekedés kihasználtsága, pontosabban az állomásokon való tartózkodás,

- a parkok, strandok, éttermek, mozik, plázák, könyvtárak, kávézók, piacok, élelmiszerboltok, gyógyszertárak látogatottsága,

- illetve, hogy mennyivel kevesebben járnak be az emberek a munkába, mennyivel többen tartózkodnak otthon.

A felmérésnek persze vannak korlátjai, nem tehető egyenlőségjel a Google eredményei és a valós változások közé. Több okból sem. Egyebek mellett, mert nem mindenki használ valamiféle Google-készüléket (mármint valamelyik szoftverét, például az Androidot vagy a Google Mapst), azok közül sem mindenki engedélyezi a helymeghatározás felhasználását, és olyanok is akadnak, akik nem használják elég aktívan a készüléküket. Összességében mégis elég plasztikusan mutatja a viselkedés és a hozzáállás megváltozását.

A Google több mint 200 ország adatait gyűjtötte, gyűjti még mindig össze, és ezt a fenti kategóriák szerint összehasonlította a 2020. január 3. és február 6. közötti időszakkal. Azért ezzel, mert ilyenkor nincs semmi különösebb ünnep vagy rendezvény. Ezzel szemben a későbbi adatokra hatással vannak az ilyenek: vagyis a karácsonyi vásárlás, a jó idővel pedig megjön a kedv a kiránduláshoz, strandoláshoz. Azért is ugrik meg nyáron – ahogy azt majd alább is látni fogjuk – olyan óriási mértékben a parkok, strandok, kirándulóhelyek aránya...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.