2021. március 23., kedd

MEGLÓDULT A LAKOSSÁG KEZÉBEN LÉVŐ DEVIZA - NEHÉZ A BANKSZÁMLÁK FELTÉTELEI KÖZÖTT ELIGAZODNI

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.03.23.


Már közel 1300 milliárd forintnak megfelelő deviza hever látra szólóan a lakossági számlákon, ami 33 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Sokan nyilvánvalóan már alig várják, hogy költsenek, de a díjak terén a koronavírus előtti időszakhoz képest bárkit érhet meglepetés.


Az idén januárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a devizabetétek állománya majdnem negyedével haladta meg az egy évvel korábbi. Ezen belül a látra szólóak összege harmadával nőtt, értékük megközelítette az 1270 milliárd forintot (a lekötést is figyelembe véve 1540 milliárd forintról beszélhetünk). A számok értékelésekor pedig érdemes figyelembe venni, hogy 2020 utolsó hónapjához képest a január már némi csökkenést hozott.

Az adatokat az árfolyamok mellett (a januári átlag alapján az euró egy év alatt 7,4 százalékkal, a font 2,2 százalékkal drágult, míg a dollár 2,1 százalékot veszített az értékéből) nyilvánvalóan befolyásolták az utazási korlátozások. Egy másik nemrégiben megjelent jegybanki statisztika szerint tavaly az utolsó negyedévben a külföldi kártyás vásárlások száma az előző évhez képest 65 százalékkal, értéke pedig 66 százalékkal esett vissza. Feltételezhetjük, a megfontoltabbak közül sokan (a kevésbé megfontoltak azért találnak módot a turistáskodásra most is) már ugrásra készen várják, hogy utazzanak, és végre költhessenek. A tavaly és az idén kényszerpihenőre küldött turistákat azonban jelentős meglepetések is érhetik a banki díjak miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.