2021. március 24., szerda

ORBÁN MELLÉ M,EGY

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.24.


Tegnap kétszázötvenkét honfitársunk halt meg a vírustól, Orbán Viktor pedig a nyitásról diskurált különféle alattvalókkal. A kórházak sikongatnak, hogy nem bírják, a halállal üzérkedő ellenzék pedig külföldi segítségért esedezik, hogy ne hulljunk, mint a férges alma. Ötezer egészségügyi dolgozót elüldöztek, most pedig szakképzetlen önkénteseket várnak, a rendszer önmagába zuhant, Orbán pedig a nyitással eteti a népet. Reggelente az egyenruhások elhadarják a napi halálokat, mindenféle elborzasztó adatokat, és gyorsan igyekszenek is felejteni az egészet, majd az oltási sikerágazatról kapunk permanens jelentéseket. Minden nap reggeltől estig győzünk.

Úgy hazudják az oltások sikereit, mint valami termelési jelentést, röpködnek a semmit sem jelentő milliók, meredeken kúsznak fölfelé a grafikonok, az emberek pedig hullanak, mint a legyek. Orbán tegnap három olyan dolgot is tett, aminek semmi köze nem volt a valósághoz: családügyi szervezetekkel, gazdasági kamarával tárgyalt az újranyitásról, meg türkökkel egyeztetett a járvány elleni küzdelemről. Pár napja mondta, neki az lebeg a szeme előtt folyamatosan, milyen lesz az ország harminc év múlva, amit ugyan erősen kétlünk, mégis magyarázat arra, miért nem foglalkozik a jelennel egyáltalán, hacsak nem a hatalomról van szó.

Csak a hatalom meglegyen, reszket pitymallattól napnyugtáig. Hogy az ország szétmállik a keze alatt, mellékszál, kampány-üzemmódban sürög-forog, a Facebookon üzenget. Felteszem, a lájkokat is számolgatja, hol a piros fazokáról posztol, hol koviubiról, reggelizésről vagy drámainak szánt üzenetekkel jelentkezik, hogy az előttünk álló két hét nagyon kemény lesz. Először mindenkit meggyógyított, aztán a halottak számában mérte a védekezés sikerét, de mindkettőben kudarcot vallott. Most vakcina a Szent Grál, ezúttal azt halljuk, két és félmillió beoltott ember kell, és legott ránk mosolyog a nap. Akkor sem fog.

S ha akkor sem fog, kijelöl majd egy új mérföldkövet vagy mércét, amit elérve jó lesz nekünk, az előtte lévőkkel, amiket viszont soha nem teljesített, nem számol el. Nincs meg benne az a kiálló belátás, hogy ezt elcsesztük, nem kicsit, nagyon. Illetve ennek az egyes száma, mint a mindenért felelősséget vállaló haza egyszemélyű megmentője. Mondhatnánk azt is, hogy mindenben kudarcot vallott, de ez nem lenne igaz, mert ugyanis nem is akart ő megoldani semmit sem igazán. Mutogatják itt nekünk, hogy sürög-forog, tárgyal ezzel-azzal, de valójában semmi nem történik. Ez csak az álca, amivel elfedik, ahogyan a rezsim a háttérben mindent maga alá gyűr...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.