2021. március 5., péntek

REKORDON A BIZTOSÍTÓK NYERESÉGE, MINTHA NEM IS LENNE VÁLSÁG - GYÜLEKEZNEK A FELHŐK, IDÉN JÖHET A FEKETELEVES

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: LJ
2021.03.05.


Mintha semmiféle válság nem sújtotta volna a világot és a magyar gazdaságot, olyan kiemelkedő eredményeket produkáltak a biztosítók 2020-ban. A koronavírus-járvány azért nem hagyta érintetlenül a szektort, ennek hatása idén már jobban megütheti a biztosítókat. Az utasbiztosítást például letarolta a pandémia.

Tavaly 1204 milliárd forinttal új díjbevételi csúcsot ért el a biztosítási szektor (fióktelepek nélkül), igaz a növekedés mértéke szerényebb ütemű volt, mint az előző évben. Örvendetes, hogy a szerződésszámok is növekedni tudtak – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Az MNB legfrissebb adatai szerint a biztosítók 2020. évi adózott eredménye meghaladja a 84 milliárd forintot, ami 20,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Még kitartottak a biztosítás mellett

Pandurics Anett hangsúlyozta: a lakosság tudatosságát mutatja, hogy kitartottak a folyamatos díjas biztosításaik mellett. Az életbiztosítások száma is nőni tudott, és kiegyensúlyozottabbá vált az élet és a nem élet ágazat növekedése. Az életbiztosítási piacon belül a nyugdíjbiztosítások megint húzóágazatnak számítottak a 16,8 százalékos növekedéssel. Már több mint 380 ezren kötöttek ilyen nyugdíj-megtakarítási szerződést érdemi átlagdíjjal. A fióktelepekkel együtt ez a szám biztosan 400 ezer fölött van.

A csoportos és hitelfedezeti életbiztosítások száma szintén nagyot nőtt. A válság ráirányította a figyelmet egy kisebb ágazatra, a pénzügyi veszteségek elleni biztosításokéra. Ezek száma szintén jelentős mértékben nőtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.