2021. március 22., hétfő

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNÉK A POPZENÉRE MENNEK, A PÁRTELNÖK MEG JÁRVÁNYJUTALÉKOT SZED

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.03.22.


Financial Times


Kész lemondani a szlovák kormányfő, hogy megoldódjon a belpolitikai válság, amit az váltott ki, hogy saját szakállára kétmillió adag orosz vakcinát rendelt. Ám kemény feltételeket szabott távozása fejében. Matovics azt közölte: akkor megy, ha továbbra is a kabinet tagja maradhat. Viszont vegye a kalapját nagy ellenlábasa, Sulik gazdasági miniszter, a Szabadság és Szolidaritás Párt feje, továbbá hogy annak pártja adja vissza az egyik tárca irányítását.

Ragaszkodik továbbá ahhoz, hogy az Emberekért elnevezésű tömörülés váljon meg két kormányzati tisztségétől. Szerinte ez a két párt arra használta fel az oltóanyag beszerzés ügyét, hogy megroppantsa a koalíciót. Mint mondta, ezt bizonyítja, hogy először csak az egészségügyi minisztert akarták elmozdítani állásából, ami meg is történt, de utána már Matovics lett a célpont.

Süddeutsche Zeitung

Erkölcsi megtisztulást hirdetett meg a CSU elnöke, miután pártja tekintélyét alaposan megtépázta a maszkbeszerzések körüli korrupciós botrány. Kiderült, hogy a Keresztény Szociális Unió egyik tótumfaktuma, valamint társa, a Bundestag képviselője, legalább 2,5 millió eurós jutalékot vágtak zsebre, sőt a végösszeg 3 millió felé járt volna, ha nem derül ki a turpisság. Az ügy hazavágta az uniópártokat a napokban tartott tartományi választásokon, és nem sok jót ígér a szeptemberi országos választás előtt sem.

Ezért Söder a vasárnap sürgősséggel meghirdetett sajtótájékoztatón kijelentette, hogy új CSU kell létrehozni, amihez 10 pontos tervet jelentett be. Eszerint a képviselőknek, de még a jelölteknek is nyilatkozniuk kell a jövőben, hogy milyen mellékállásuk van, és milyen cégekben érdekeltek. A bevallásokat időről időre ellenőrzik, mert a tét a párt hitelessége, tekintélye, az általa élvezett bizalom – közölte az elnök. Ehhez pedig új szabályokat és felfogást szorgalmazott. Nem lehet majd lobbizni, és aki vezető tisztséget vállal a törvényhozásban, annak nem lehet semmiféle mellékállása. És akinek maga felé hajlik a keze, azt kihajítják.

Az egyik delikvens, Sauter, a bajor parlament tagja alighanem pont ezt akarta elkerülni, amikor bejelentette, hogy megválik minden posztjától, de a frakciót nem hagyná ott, mondván, hogy még nem bizonyosodott be bűnössége. Társa viszont már kilépett a CSU-ból, miután az ügyészség ráharapott az ügyre. Nagyon úgy néz ki, hogy ők ketten a pénzt egy liechtensteini bankon, illetve egyikük családi vállalkozásán keresztül markolták fel, alaposan összekuszálva a szálakat.

Die Presse

Egymásnak ellentmondó jelzéseket küldött a Salvini-féle olasz Ligának a német uniópártok strasbourgi csoportjának vezetője, miután a Fidesz kivált a Néppártból. Caspary először azt közölte, hogy felvehetik a jobbos-nemzeti olasz pártot az EPP-be, de csak akkor, ha az az eddiginél jobban kiáll az EU mellett.

Nem sokkal később azonban már azt üzente, hogy a mostani Liga számára nincs hely a pártcsaládban, mert ahhoz az kell, hogy a jelentkező egyértelműen kötelezze el magát az olyan európai értékek mellett, mint a demokrácia, a jogállamiság és a sajtószabadság, egyenlőség és így tovább. Ettől azonban Salviniék még nagyon messze vannak – tette hozzá, noha a párt – a szélsőséges Olaszország Fivéreivel ellentétben – szerepet vállalt a Draghi-féle egységkormányban.

A lap megjegyzi, hogy a végül visszavont ajánlat alighanem azzal függ össze: Orbán Viktor új, széles jobboldali mozgalmat kíván létrehozni az Európai Parlamentben, az pedig vetélytársat jelenthet a Néppárt számára.

Washington Post

Megtorpant a szélsőjobboldal nyomulása a világban, mi több, a mozgalom kezd visszaszorulni – mutat rá a vezércikk. Megjegyzi, hogy Amerika jó ideje úgy gondolja, ami a washingtoni politikában történik, az egyben jelzi, mi várható a világban. Nos, Biden ugyan lenyomta Trumpot, de ebből még nem lehet globális következtetéseket levonni. Főleg, hogy Németország és Franciaország még választások előtt áll.

Viszont a múlt heti hollandiai eredmény, valamint a két német tartományi választás kimenetele azt mutatja, hogy a járvány folytán az emberek felelős kormányt, demokratikus stabilitást akarnak, továbbá hogy a politika törődjön többet a klímaváltozással. Ugyanez derült ki egyébként Ausztráliában is.

Azaz mint Amerikában: fontos a mérsékelt hang, a hozzáértés és a társadalmi érzékenység. Ezt most már nem csupán a középbal, hanem a mérsékelt jobb is felismerte. Ugyanakkor a szélsőjobb mind a hollandoknál, mind a németeknél korlátok közé szorult. Már nem megy olyan jól a soruk, mint Trump alatt. Elvesztették a lendületüket. És látnivaló, hogy a Covid-19, valamint az éghajlatváltozás miatt a tömegek a gyakorlatiasabb gondolkodásmód felé fordultak, inkább érdekli őket az eredmény. Ez pedig haladás.

Bloomberg

Váratlanul igen széles támogatást élvez Magyarországon az egynemű családok gyerekvállalásának támogatására indult mozgalom. Előzőleg a kormány kampányt kezdeményezett az LMBT-közösség ellen, hogy feltüzelje híveit a választás előtt, de úgy néz ki, hogy a magyarok többsége nem vevő a dologra. Egy sor nagy cég, az Ikeától a Levi’s-en és az HBO-n át, a Michelin-csillagos Bábel étteremig aláírta a kezdeményezést, amely szembe megy az Orbán Viktor által szorgalmazott szigorítással.

A „Család az család” néven meghirdetett ellenakció mögé már 140 vállalkozás állt oda, ám feltűnő, hogy ezek között egyetlen nagy állami társaság sincsen, de hiányzanak a listáról a vezető tőzsdei szereplők is. Hogy a többiek közül mégis ennyien vállalták a véleményüket, az még a szervezőket is meglepte, mert a cégek általában óvakodnak ujjat húzni Orbánnal. Hiszen a miniszterelnök egyfolytában próbálja megerősíteni uralmát a bíróságok és civil szervezetek fölött. Továbbá tekintélyelvű fordulata miatt több ízben is összecsapott Brüsszellel.

A Bábel tulajdonosa, aki meleg, reméli, hogy egy nap ők is örökbe fogadhatnak gyereket. Ő maga sok más emberrel ellentétben nem fél, bár szerinte nagyot szólna, ha retorzió érné. Itt ugyanis alapvetően az emberi jogokról van szó, és nem politikáról. Egy közelmúltban készült felmérés mindenesetre azt bizonyítja, hogy a közvélemény jelentős része szerint a hatalom túllőtt a célon.

A tapasztalat idáig az, hogy a vállalatoknak megérte befogni a szájukat, mert jelentős állami támogatásra számíthatnak, ha megkötik a maguk alkuját a kormánnyal. Chikán Attila, korábbi gazdasági miniszter úgy látja, hogy a Fidesz nem szeret ellenállásba ütközni és könnyen célponttá válhat az a cég, amely a párt útjában áll. Pál Márton, az egyik szervező elárulta: csak akkor rukkoltak ki az akcióval, amikor már elég támogatót gyűjtöttek össze, mert egy-két ellenszegülőn könnyen el lehet verni a port, de miként lehetne egyszerre 100 célpontra tüzelni?

AFP

A magyar kormány új frontot nyitott a kulturkampfban, mivel előirányozta a popzene reformját, ám sokan aggódnak, hogy emiatt csupán a politikai befolyás és a cenzúra erősödik meg. A programnak része a tehetségkutatás, a képzés, ösztöndíjak nyújtása, új stúdiók és előadó helyek építése. Demeter Szilárd az egész elképzelés felelőse azt mondja, hogy a zene ki tudja fejezni, miben más a magyar jellem, vízió és történelmi tapasztalat.

Az illiberális, nacionalista Orbán Viktor már 3 éve nagy változásokat jelentett be a kultúra és a tudomány területén, miután Fidesz-barát körökben mindkettőt a szabadelvűség melegágyának tekintik. Azóta szigorúbban kézben tartják a színházakat és egyetemeket, továbbá LMBT-ellenes kampány vette kezdetét. A CEU pedig távozásra kényszerült. Demeter szerint a magyar kultúra túlélése attól függ, sikerül-e ellenállni a külföldi befolyásnak, megőrizni és megerősíteni a nemzeti identitást.

Megjegyezte, hogy jobb, ha a popzenészek nem ütik bele az orrukat a politikába, mert az csak megosztja a közönséget. Ám ettől még azt ígéri, hogy minden áramlat képviselői kaphatnak támogatást, mert a sokszínűség a magyar kultúra erejét jelenti. A Hétköznapi Csalódások nevű pécsi punkzenekar frontembere, Megyeri Ferenc szerint azonban már most is működik a cenzúra. Ő attól tart, hogy sok banda elfogadja majd a pénzt és cserében befogja a száját.

Czutor Zoltán szövegíró pedig arra figyelmeztet: csak nehogy agymosás legyen a kezdeményezés vége és a gyerekek kötelesek legyenek meghallgatni a számukra írt nemzeti rock operákat.

Beszélt arról is, hogy csupán néhány sztár képes megélni a saját zenéjéből. A többiek rászorulnak az állam vagy a városok által támogatott fesztiválokra és a szervezők nem akarnak balhét. Az együttesek szintén kerülik a politikát, nehogy fekete listán végezzék. Mint pl. Koncz Zsuzsa, akinek a számait nem adja a közrádió. Szerinte az új terv nagyon emlékeztet a szocializmus 3 T-vel jellemzett kulturpolitikájára. És az utóbbi 10 év azt bizonyította, hogy minél közelebb vagy a mézes bödönhöz, annál könnyebben tudsz majszolni belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.