2021. március 22., hétfő

VÁLSÁG IDEJÉN IS VOLT SPORTRA 289 MILLIÁRD FORINTJA AZ ORBÁN-KORMÁNYNAK

MFOR.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2021.03.22.


Bődületes költségvetési hiány, elszálló államadósság, beszakadó GDP - többek között ezt hozta magával a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság. Mindezek ellenére úgy tűnik, a sport kiemelt státuszát semmi sem árnyékolhatta be, a költségvetési átcsoportosítások során bődületes összeget csorgatott a kormány a legkedveltebb ágazatba. Ismeretlen felhasználási célok, indokolatlan tételek, jogos kiadások sorával találkoztunk gyűjtésünk során.


Szinte napra pontosan egy éve már annak, hogy az Orbán-kormány a hazánkat is elérő koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet első sportcélú kiadásáról döntött. Az az 514 millió forint, amit még 2020. március 20-án csoportosítottak át a büdzsében, csak az első fecske volt. Azóta annak az összegnek 561-szeresét szórta ki a kormány a költségvetésből. Eme furcsa évforduló apropóján eljött az ideje az újabb összegzésnek!

Gyűjtésünk alapján a kormány 2020. március 20. és 2021. március 19. között - a koronavírus-járvány és válság idején - összesen 288,6 milliárd forintot csoportosított át rendeleti úton sporttal összefüggő célokra. Legutóbbi, november 28-ával záródó összesítésünk szerint akkor ez a bizonyos sportszámla még "csak" 140 milliárd forintnál járt.

A tetemes növekedés annak köszönhető, hogy a szokásos év végi osztogatás során minden korábbinál több célra és nagyobb összeget csoportosított át a kormány, de ennek részleteiről egy kicsit később.

Ez a 288,6 milliárd forint azt jelenti, hogy fejenként a tavaly foglalkoztatott kicsivel több mint 4,6 millió magyar 62 ezer forintja a sportra ment el
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.